Lelkes zenei küzdelem gyűrűért és dicsőségért

Tavaly Kóczon Kornél trombita tanszakos növendék nyerte meg az Universitas-­gyűrűt
Tavaly Kóczon Kornél trombita tanszakos növendék nyerte meg az Universitas-­gyűrűt
Nyíregyháza – Több évre visszatekintő hagyomány már a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola zenei tagozatán, hogy a félévi vizsgameghallgatáson legjobban szereplő növendékek úgynevezett pályázati hangversenyen is bemutathatják tudásukat.

Az idén február 8-án, hétfőn 18 órakor kezdődik ez a hangverseny, amelynek igen csak nagy tétje van a diákok számára.

Egyrészt ugyanis a neves szakemberekből álló zsűri – Gál Tamás karmester, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, dr. Szabó János klarinétművész, a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának tanszékvezető tanára, dr. Váradi Judit, a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának dékánhelyettese – kiválasztja a legjobb három produkciót, másrészt prof. dr. Sándor Zoltán, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet igazgatója dönt arról, ki kapja meg az Universitas-gyűrűt.

Harmadrészt pedig a közönség tagjai is szavazhatnak arra az előadásra, amelyik nekik a legjobban tetszett. A pályázati hangverseny sokszínűnek ígérkezik, hiszen a fellépő fiatalok zongora, klarinét, fuvola, trombita, gitár, oboa, gordonka tanszakos növendékek.

KM








hirdetés