Lelkesen küzdött a népek nyelvi barátságáért

Sereghyné Zengő Enikő
Sereghyné Zengő Enikő - © Fotó: „Verda Stelo” Egyesület
Nyíregyháza – Hosszas betegség után, május 5-én elhunyt Sereghyné Zengő Enikő eszperantótanár, a Magyarországi Eszperantó Szövetség volt vezetőségi tagja, a nyíregyházi „Verda Stelo” Eszperantó Egyesület elnöke, a nemzetközi nyelv világszerte ismert személye.

Enikő 1955-ben született, Nagykállóban tanult, ahol tanára biztatására megismerkedett az eszperantó nemzetközi nyelvvel. Érettségi után az eszperantó egyetemet is elvégezte Budapesten.

Mindig a békét kereste

Pályáját pedagógusként kezdte, férjét követve a megyében több helyen tanított, majd az eszperantó nyelvismeret elsajátításában segítette a leendő diplomásokat. Több nyelviskolában is oktatta a nyelvet, majd az országos nyelvvizsgabizottság képviselőjeként több száz fiatalt vizsgáztatott. Nemzetközi és világkongresszusokon, konferenciákon vett részt, tavaly Dél-Koreában járt, ebben az évben Portugáliába szeretett volna elutazni.

Nyugdíjasként sem tétlenkedett, szerette családját, a külföldön élő unokáját is.

Mi, eszperantisták, a barátai, kedélyes és jószívű embernek ismertük. Senkit soha meg nem bántott, kerülte az összeütközéseket, mindig a békés megoldást kereste. Mosolya, ragyogó tekintete mindent elárult személyiségéről, sokan szerették, tisztelték őt. Példamutató vezető volt valamennyi eszperantista számára, egész életében a népek barátságáért dolgozott. Szerettei, gyászolói május 17-én 13 órától vehetnek végső búcsút Sereghyné Zengő Enikőtől a balsai temetőben.

– Zuberecz Miklós, a nyíregyházi „Verda Stelo” Eszperantó Egyesület vezető-helyettese –








hirdetés