2012.06.15 19:42; Frissítve: 2012.06.16 08:22


Lencsék egész Európának

Mátészalka – Egy kontinens termelésének ellátására, kiszolgálására készült fel a japán cég mátészalkai egységének laboratóriuma.

alt hiba beküldése

A közel 700 ember foglalkoztatása mellett a termelést is stabilizálja, illetve helyezi új alapokra az a 8 milliárd euró értékű beruházás, amelyet pénteken adtak át Mátészalkán, a Hoya Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zrt. gyárában.

A bővítés főleg új gépek és technológiák beszerzését jelenti, de átadtak egy 2000 nm-es raktár- és logisztikai épületet, valamint egy speciális laboratóriumot is. A japán Hoya Corporation 100 százalékos tulajdonában lévő szatmári cég elnök-vezérigazgatója, Kerekes János elmondta: hosszú utat tettek meg az egykori MOM vízmérőgyártásától szemüveglencsékig, de ez a mostani fejlesztés újabb mérföldkövet jelent a gyár életében. Miután ez év áprilisában a thaiföldi Ayutthaya-ban újra nyitotta gyártóegységét az anyavállalat, a következő lépésben Mátészalkán alakította ki az egész európai piacot ellátó, speciális Rx-labort.

- Jó helyre került a központi támogatás, hiszen a magyar kormány számára kiemelt cél és feladat az embereket értékteremtő munkához segíteni – utalt dr. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára arra, hogy a 2,4 milliárd forintos becsülhető fejlesztésből 700 millió forintot tesz ki a központi támogatás.

- Tudjuk, 4-500 kilométerre keletebbre olcsóbb lenne a termelés, de egy globális befektetőnél nem lehet kizárólagos szempont a megtakarítás. Az emberekbe vetett bizalom legalább ilyen fontos – adott hangot elismerésének Gerry Bottero, a Hoya Vision Care Company elnöke.

- A város jövője az iskolákra, az oktatásra épül akkor, ha ilyen magas színvonalon termelő és szolgáltató cég van jelen – értékelte a társaság helyi gazdasági és társadalmi életben játszott szerepét Szabó István polgármester.
KM

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Zsófi, a nap szépe

Zsófi nyíregyházi szakközépiskolás, akinek nagy álma, hogy egyszer majd sikeres divatfotós legyen.
tovább »


Login2