Lengyel külügyminiszter – A “kemény Brexit” az EU csatavesztése lenne

Varsó – Komoly veszélyt jelent, ha az Egyesült Királyság a kilépést szabályozó megállapodás jóváhagyása nélkül távozik az Európai Unióból, az ilyen megoldás Brüsszel csatavesztése lenne – jelentette ki a lengyel külügyminiszter Varsóban a külföldi tudósítókkal rendezett szerdai találkozón.

Jacek Czaputowicz annak kapcsán találkozott a Lengyelországban akkreditált tudósítókkal, hogy csütörtökön Londonban rendszeres lengyel-brit kormányközi konzultációt tartanak Theresa May brit és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök vezetésével, több miniszter – köztük a külügyminiszterek – részvételével.

A brit kiválási folyamatról beszélve a lengyel diplomácia vezetője “nagyon nyugtalanítónak” nevezte, hogy e téren “bizonyos fennakadás, sőt, patthelyzet észlelhető”.

Szerinte “igen komoly az a fenyegetés”, hogy a Brexit megállapodás nélkül megy majd végbe. “Ez az EU csatavesztése lenne” – fogalmazott, hozzáfűzve: természetesen az Egyesült Királyságé is. “De magam mindezt Lengyelország szemszögéből nézem, vagyis az uniós szempontot alkalmazom” – fejtette ki.

Brüsszel veresége kettős – mondta. A vereség egyrészt abban rejlik, hogy a briteket a kilépésre az EU jelenlegi állapota, többek között az itt tapasztalható demokráciahiány ösztönözte – vélekedett Czaputowicz. Másrészt – tette hozzá – a kilépési tárgyalások során az EU minden jel szerint képtelen volt a britek számára elfogadható kompromisszumkötésre. Az EU részéről Czaputowicz Michel Barnier uniós főtárgyalót tette felelőssé ezért.

A kiválási tárgyalások során megnyilvánuló komoly problémának nevezte Czaputowicz “az ír probléma európaizálódását”. Amennyiben bekövetkezik a “kemény Brexit”, a március 29-ei brit kilépés után nem lesz megoldva többek között a külső uniós határ védelme az ír-brit szakaszon – mutatott rá. Úgy ítélte: e kérdés rendezése elsősorban Írország felelőssége lenne, úgy néz ki azonban, hogy Dublin e témában az EU-ra hagyatkozott.

Czaputowicz közölte: az ír-brit határon jelenleg fennálló helyzetről, az erre vonatkozó ír tervekről személyesen akar tájékozódni, ezért a csütörtöki londoni tárgyalások után Írországba is készül, a két ország határára látogat, Dublinban pedig pénteken Simon Coveney külügyminiszterrel tárgyal, hogy pontosabb véleményt fogalmazhasson meg a problémáról.

Az Európai Tanács múlt heti csúcstalálkozóján elfogadott zárónyilatkozat alapján az Európai Bizottság szerdán elkezdte megvalósítani a cselekvési tervet arra az eshetőségre, ha a kilépésről rendelkező, az EU részéről előzetesen jóváhagyott megállapodást a brit parlament a kilépés tervezett márciusi időpontja előtt nem erősíti meg.

Az MTI azon kérdésére válaszolva, hogy a csütörtöki lengyel-brit kormányközi konzultáció súlypontja éppen a megállapodás nélküli brit kilépéssel összefüggő forgatókönyv lesz-e, Czaputowicz leszögezte: a több témájú konzultáció időpontját már régebben tűzték ki, a legújabb fejlemények viszont “a tárgyalások aktuális kontextusát képezik”.

– MTI –








hirdetés