Leonardo kéznyoma a falakon

By Száraz Ancsa
Milánói dóm
Milánói dóm
Tökéletes a fagyijuk, remek a csapatuk, a dómjukra pedig nincsenek szavak.

Hála a Malév egykori utasaiért harcoló fapadosoknak, Európa számos városába lehet most eljutni pár ezer forintért – milánói repülőjegyünkért háromezer (!) forintot kellett fizetnünk. Oda-vissza. A földöntúlinak számító akciónak aztán annyira megörültünk, hogy a jegyen megtakarított pénzünket a lombard fővárosban el is költöttük, ez pedig annak ellenére sem volt nehéz, hogy nem tértünk be egyetlen Armani, Gucci vagy Prada üzletbe sem. A hétcsillagos szállodát is rejtő fedett árucsarnokban csak a kirakatokig jutottunk, és csak fotó őrzi azt a táskát, melyért átszámítva másfélmillió forintot kell fizetnie annak, aki élmények helyett – vagy mellett – csak Milánóra jellemző emlékekkel térne haza.

A dómot nehéz a táskába gyömöszölni – annyira lélegzetelállító, hogy arra nincsenek szavak –, a városról elnevezett spagettit nálam magasan verte a carbonara, a labdarúgás szentélyében, a San Siro-ban két Ibrahimovic-gólt kaptunk ajándékba, így hazahozandó szuvenírként maradt (volna) néhány finom kelme. Ám a világ divatjának fővárosa drága mulatság, és nem is bántuk, hogy inkább meccs-jegyre és Leonardo Utolsó vacsorájára költöttünk. Mindkettő életre szóló élmény.

Menni kell újra!

A Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumában 1498-ban készült el Leonardo egyik leghíresebb műve, Az utolsó vacsora, amit a városba látogatók nagy része látni akar. Még akkor is, ha három órát kell várni a bejutásra. A freskó védelme érdekében ugyanis negyedóránként csak 25 látogató járulhat a kép elé, s borzonghat meg a tényen: több mint ötszáz éve őrzik a falak a világ egyik zsenijének kéznyomát. A San Siro stadionban inkább lábnyomokról beszélhetünk: világsztárokat láthattunk élőben, több tízezer torokból harsant fel egyszerre a Milan-himnusz, a szervezésről pedig csak annyit: bár közel telt ház volt, pár percet kellett várnunk csak a be- és kijutásra.

De nemcsak a meccs, az egész város jól szervezett. Tökéletes a tömegközlekedés, turistabarát az információellátás, angolul még a legeldugottabb fagyizóban is beszélnek. A milánói fagylalt pedig magáért beszél! Meg is fogadtam, hogy annál rosszabbat soha többé nem eszem. Úgyhogy nincs mese, menni kell majd újra!








hirdetés