2012.01.16 17:33; Frissítve: 2012.01.16 17:33


Lesz még idegenbeli sikerük

Marso-Vagép NYKK Marso-Vagép NYKK
írta Bodnár Tibor - Ferenczi Tamás vezetőedző a körmendi vereség után is biztos abban, hogy lesz még győztes hazaútjuk.

Körmenden veszíteni nem tartozik a tragédiák közé, így aztán a Marso-Vagép NYKK-nál sem mennek a Tiszának a szombat este történtek után. A 97–68-as vereségért persze dicséret sem jár, de ebben a sorozatban került már kínosabb helyzetbe is az élvonalbeli férficsapat.

– Noha jól kezdtük a mérkőzést, az már az első perctől látszott, hogy az utóbbi meccseken főszerepet játszó kosarasaink a megszokottnál fásultabbak – mondta a vasi túra kapcsán Ferenczi Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője. – Aztán a második negyedben volt egy négyperces rövidzárlatunk, és a védekezésben elkövetett hibáinkat a meccs végéig ötven pont fölé jutott duó, Rashad Bell és Darian Townes alaposan kihasználta. Nagyszünet után védekezést és szerkezetet váltottunk, ekkor megint voltak egészen jó időszakaink, de a csapatból senki nem fogott ki igazán jó napot, így bármennyire is fájó, el kell ismerni, győzelmi reményekről ezen a meccsen nem beszélhettünk. A hajrában már látszott, hogy nincs esélyünk, ekkor egy-két kulcsember pihenőt kapott, a Körmend pedig néhány extra találattal növelte az előnyét. A vereség nem válik a dicsőségünkre, de nem volt olyan kínos, mint a pécsi vagy a szombathelyi.

Topcsapatok: más kategória

Ugyanakkor idegenben a jászberényi egy szem győzelmet tudja felmutatni az NYKK, amely az elmúlt években azért ettől eredményesebb volt otthonától távol. Lesz még győztes hazaút?

– A játékosok most is megtapasztalták, hogy idegenben sokkal többet kell tenni a győzelemért, különösen az olyan topcsapatok otthonában, mint a Körmend – így a tréner. – Nekünk ebből a kategóriából, vagyis az első négyből már csak a székesfehérvári fellépésünk van hátra. A hatodik hely alatt elhelyezkedő riválisokat viszont a saját katlanjában is meg lehet tréfálni, éppen ezért nemcsak bízom, hanem biztos is vagyok benne, hogy a kaposvári, a szegedi, zalaegerszegi vagy a soproni kiruccanásaink alkalmával tudunk még javítani idegenbeli mérlegünkön.

Addig is a Magyar Kupában bizonyíthatja be a csapat, hogy helye van a legjobb nyolc között: a Jászberény elleni pároscsata első felvonását csütörtökön 17 órától rendezik a bujtosi csarnokban, az idegenbeli visszavágó pedig jövő kedden esedékes.

- Bodnár Tibor -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Három évre szerződött a győri női kézilabdacsapathoz Martin
Pannonhalma, 2012. május 24. csütörtök (MTI) - Három évre szóló szerződést kötött a magyar bajnok és [...] tovább »
Indulhat az NB II-ben a Vasas
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó [...] tovább »
Pars bombaformában, 82,28 méterrel nyert Ostravában
Budapest/Ostrava, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Pars Krisztián kirobbanó formában mutatkozott be [...] tovább »
Annapurna expedíció – Emlékezés Horváth Tiborra
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Főhajtással és néma felállással emlékeztek meg társai [...] tovább »
Button nyerte a második monacói szabadedzést
A McLaren pilótája, a brit Jenson Button nyerte a Monacói Nagydíj második szabadedzését, a második időt Romain [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés