Leszúrta élettársát a nyírbátori doktornő – hét évet kapott

Hét év a nyírbátori gyilkosnak
Hét év a nyírbátori gyilkosnak
Nyíregyháza – Nem jogerős ítéletet hirdetett a Megyei bíróság dr. Gunyecz Zoltán vezette tanácsa egy emberölés ügyében.

A vádlott dr. G. A.nyírbátori lakos, a családjogi törvények szerint nem esküdött össze a későbbi áldozattal, de régóta élettársi közösségben éltek. Ez a férfi egyre súlyosabb alkoholizmusa miatt az idők során nagyon elromlott. Az italozásból a nő is kivette részét, és a környéken mindenki tudta, hogy naponta civakodnak egymással. A férfi napi dózisa másfél liter tömény mellett néhány sör volt, és gyakran fenyegette megöléssel az alacsony törékeny nőt.

2008. január 24-én délután már a harmadik fél literes pálinkával tántorgott haza a sértett, majd miután megitta a tv előtt elaludt. Estére járt az idő, amikor ismét nekitámadt a nőnek, előbb az ágy mellett tartott légpuskával akarta lelőni őt, de meggondolta magát és kiment a konyhába egy késért azzal támadt. Az erősen ittas férfi kezéből a nő kivette a kést, és ekkor a férfi ismét a légpuskával akart lőni. Dulakodtak, miközben a nő testén 19 akkortájt keletkezett sérülés egészítette ki a korábban szerzett 6 sérülést, a férfi testén a tőle elvett késsel a nő 9 szúrt-vágott sérülést ejtett, egy döfés pedig halálosnak bizonyult.

A bíróság részletesen elemezte a körülményeket, és a szakértői vizsgálatokra támaszkodva elvetette azt az álláspontot, hogy a nőnek az első, sokk hatása alatt tett vallomását kizárja, és elvetette azt is, hogy a sértett belegyalogolt a felé tartott késbe. Nem találta megalapozottnak az önvédelem lehetőségét sem, és részletesen vizsgálta a kitérés kötelezettségét is. A bizonyítékok alapján emberölésben mondta ki bűnösnek a vádlottat és 7 év börtönben letöltendő szabadságvesztés főbüntetés mellett elrendelte a vádlott kényszergyógyítását is. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, vádlott és védője felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

Előzmény: Leszúrva találták a férjet Nyírbátorban

Csütörtökön délután egy nyírbátori nő hívta ki a mentőket a lakásába, majd a rendőrségnél is bejelentést tett: a mentősök, illetve a kiérkező rendőrök a nő férjét leszúrva találták, s már nem lehetett rajta segíteni: meghalt. Részletek fotókkal és videóval

Kapcsolódó cikkek:








hirdetés