2012.02.22 07:59; Frissítve: 2012.02.22 08:21


Letiltotta a pozsonyi érsekség Varnus Xavér koncertjét a dómban

Varnus Xavér Varnus Xavér
Pozsony, 2012. február 21., kedd (MTI) – Új helyszíneket kell keresni Varnus Xavér márciusi felvidéki koncertsorozatának, mert a pozsonyi érseki hivatal nem engedélyezte, hogy az orgonaművész a pozsonyi Szent Márton dómban, ismertebb nevén a koronázótemplomban tartsa meg az ott tervezett koncertet – közölte kedden az MTI-vel a koncertsorozat produkciós munkatársa, Héger Rudolf.

A Bachtól Vangelisig nevet viselő hangversenysorozatra, amelynek Balogh Csaba szlovákiai magyar nagykövet a fővédnöke, az eredeti tervek szerint a révkomáromi Szent András templomban, a pozsonyi dómban és az ipolysági Nagyboldogasszony templomban került volna sor.

“Tibor Hajdú, a pozsonyi érseki hivatal szóvivője tegnap felhívott és közölte, hogy a pozsonyi Szent Márton székesegyházban mégsem lehet megrendezni a koncertet” – mondta el az esettel kapcsolatban az MTI-nek Héger Rudolf. Hozzátette: Hajdú nem hozott fel valós indokokat, csak arra hivatkozott, hogy szerinte Xavér nem is olyan nagy művész és a magánéletére tett megjegyzéseket.

A produkciós menedzser szerint az érseki hivatal álláspontja gyenge lábakon áll, annál is inkább mert Varnus Xavér a múltban már fellépett szlovákiai templomban. “Szerintem csak az állhat a háttérben, hogy közelednek a választások és egyesek nem akarják, hogy itt magyar művész lépjen fel” – mondta Héger Rudolf. Hozzátette: a helyszínek sorából először csak a pozsonyi dómot kellett kihúzni, de ma tudomására jutott, hogy a hivatalból a másik két templomba is “odaszóltak”.

“A másik két helyszín egyikén ugyan biztosított a helyi tiszteletes, hogy ott megtarthatjuk a fellépést, de a biztonság kedvéért új helyszíneket keresünk mind a három hangversenynek” – jegyezte meg Héger. Az orgonaművész fellépéseinek új helyszínéről még folynak a tárgyalások, de Révkomárom esetében a helyi református templom, Ipolyságon pedig a zsinagóga épülete került szóba.

A fellépések időpontjai változatlanok maradnak, a helyszínekről pedig a jegyelővételi irodákban és a médián keresztül tájékoztatnak majd a szervezők.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Zene
A francia Dirtyphonics, valamint a Republic és a Kistehén is fellép a Félszigeten
    Bukarest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A francia Dirtyphonics, valamint a magyarországi [...] tovább »
Ifjú tehetségek hangversenye a Szabolcsi Szimfonikus Zenekarral
Nyíregyháza - A Vikár Sándor Zeneiskola és a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar a múlt évben először megrendezett [...] tovább »
Dalfesztivál és gumibot Bakuban
Egy nappal az Eurovíziós Dalfesztivál  nyitánya előtt két ellenzéki tüntetést is erőszakosan oszlatott [...] tovább »
Eurovíziós Dalfesztivál – Ironikus dal Európáról
Gulyás István, az MTI tudósítója jelenti: Baku, 2012. május 22., kedd (MTI) - Alternatív zene és ironikus [...] tovább »
Adele és a LMFAO vitte a prímet az idei Billboard Music Awards-on
London, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Tizenkét trófeát zsebelt be tizennyolc jelölésből Adele brit énekesnő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés