Életmentő láng

Nem mai keletű megállapítás: bort szőlőből is lehet készíteni. Mert ha valaki nem tudná, helytelen szokás cukorral „feljavítva” is. Ám bárhogy is készül az alkoholos nedű, mindenképpen erjedésen megy keresztül. (Természetesen ez sem mai megállapítás.)
Sipos Béla jegyzete.

Az ősz a borkészítés ideje is. A ház melletti lugasokon, a kis- és nagykertekben már beérett a szőlő. Sőt, már hordóban – és pincében – a must, s annak rendje és módja szerint megindult az erjedése. Vagy ahogy mondani szokták, már forr a bor. S ilyenkor sokaknak forr a vére, már azon gondolkodnak, vajon milyen lesz az idei termés minősége.

Ezt pedig leginkább kóstolással lehet megállapítani. A módja: meg kell látogatni a pincét. Viszont az erjedés mustgáz képződéssel is jár. Ennek a gáznak pedig egyik tulajdonsága, hogy nehezebb a levegőnél, így a pince aljától telítődik a helyiség – ezért egy szál gyertya már életmentő lehet –, s elképzelhető, hogy teljesen kiszorítja a levegőt. S mindemellett – sunyi módon – még szagtalan is. Tovább nem kell folytatni…

Újabb áldozatot követelt a mustgáz… Három ember vált a mustgáz áldozatává… Mustgáz ölte meg… Ilyen és ehhez hasonló újságcímek borzolják az idegeinket szeptember végén, októberben. Nem emlékszem olyan esztendőre, amikor ne lett volna áldozata a murcinak, amely még közel sem igazi bor, inkább zavaros, valamilyen pezsgő folyadékra emlékeztető ital. Viszont a már képződött alkohol jól fejbe verheti az embert, olyannyira, hogy a kóstolást követően ott is maradhat. Megéri…?








hirdetés