Levél a Mikulásnak

A Bencs-tervben kevés a konkrétum és még kevesebb a határidő – állapítja meg levelezőnk.  Bencs-terv. Korábbi írásunk a fejlesztési tervről. [.pdf – 47KB]

A V@rosvita fórumán Diczkó József felvetette, hogy véleményezzük a város következő évtizedre is átnyúló fejlesztési tervét, a Bencs-tervet. Elsőként Molnár Levente szólt hozzá a vitához:

„Ahogy haladtam a szöveg olvasásával, egyre inkább az az érzés töltött el, hogy egy nagy gyerek levelét olvasom, amit a Mikuláshoz írt kívánságlista gyanánt. Megmosolyogtam azokat a mondatokat, melyekben burkoltan, de máris megmagyarázzák, hogy a most született 6 éves tervnek mely részei nem fognak szinte biztosan megvalósulni. Ezen kívül többnyire csak homályos, általánosságban érvényes dolgokról olvashattam, kevés konkrétummal és főleg határidők nélkül.

Házakat egy útért

Hozzászólásom azért egy témához mégis lenne. Igen, legtöbbünk kedvencéről, a közlekedésről van szó.

Mint Marik Sándor írásában is szerepelt: Nyíregyházán a korszerű közlekedésszervezés nyomát alig lehet megtalálni. Sokszor szó esik a kiskörút hatásáról. Én már akkor sem értettem, hogy miért éri meg sok milliárdot áldozni rá, lerombolni a belváros sok épületét egy olyan útért, ami valószínűleg alig segít a cél elérésében, ami forgalom kivitele a belvárosból.

Ha lenne valódi lehetőség (és nem szükségmegoldás) az autósoknak a belvárost kikerülni, akkor örömmel megtennék. Sok olyan várost elkerülő szakasz, út van, amit azért nem használnak, mert vagy iszonyatos futóműgyilkos állapotban van, vagy nem csatlakozik megfelelően a főbb vonalakhoz. Ezeknek a korrigálása töredékébe kerülne, mint egy kiskörút.

Segítene az is, ha a kerékpárosok és kismotorosok közlekedésének feltételeit megteremtenék. Itt most valószínűleg felhördül egy-két illetékes, hogy „hiszen nemrégen többszörözte meg a város a kerékpárutak hosszát!”.

A legtöbb helyen ezt úgy oldották meg, hogy a járdára – ahol eddig tilos volt kerékpározni – festettek egy sárga felező csíkot, és nesze, mostantól tekerj ott! A burkolat minőségéről, meg az akadálymentesítettnek csúfolt járdaszegélyekről nem is beszélve.”

Következő számunkban Diczkó Józsefnek, a terv egyik készítőjének válaszát olvashatják.

– Zajácz D. Zoltán –








hirdetés