Lezárult a vizsgálat

A gyermekvédelmi főosztály és a gyámhivatal lefolytatta a vizsgálatot és megtette a szükséges intézkedéseket a megyaszói gyermekotthon ügyében.

Miskolc

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a gyermekvédelmi intézmények működési gyakorlatának megvitatására tett javaslatot az Országgyűlésnek, – közleménye szerint – többek között a megyaszói gyermekotthonban tapasztalt, alkotmányos joggal összefüggő visszásságok miatt. Az üggyel kapcsolatban megkerestük Dr. Bereczné Dr. Kukla Máriát a megyei önkormányzat egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi főosztályának vezetőjét. A megyaszói intézménynek az önkormányzat a fenntartója, így a gyámhivatalhoz beérkezett panaszok alapján vizsgálatot indítottunk és feltárva a problémákat intézkedtünk – a közgyűlés jóváhagyásával – az aggályos gyakorlat megszüntetésére. Az intézményi átalakítások a hatályos jogszabályoknak megfelelően, jól haladnak, a törvényben előírt határidőt reményeink szerint tartani tudjuk – mondta el a főosztályvezető. Dr. Nyitrai Zsuzsanna a megyei szociális és gyámhivatal vezetője: ” A megyében valamennyi bentlakásos gyermekvédelmi intézmény felügyelete, engedélyezése a hivatalunkhoz tartozik. Az országgyűlési biztos hivatalához és hozzánk beérkezett panaszok alapján – párhuzamosan a fenntartóval – vizsgálatot folytattunk a megyaszói gyermekotthonban. A vizsgálati jegyzőkönyvet elküldtük az ombudsmanhoz és a közgyűlés is határozatot hozott a felelősség megállapítására. Az országgyűlési biztos köszönettel tudomásul vette a jelzett intézkedéseket.”

PGy








hirdetés