LIGA szakszervezetek: visszautasítják a megszorításokat

A LIGA Szakszervezetek visszautasítják a kormány Új Egyensúly programját, mert az elsősorban a legális gazdaság szereplőit, köztük is elsősorban a bejelentett munkavállalókat terheli.

A tömörülés tanácsának hétfői ülése után kiadott közleményben az áll, hogy az adócsökkentési program átütemezésével a kormány bizalmi válságot teremtett.

A LIGA Szakeszervezetek Tanácsa arra figyelmeztet, hogy valódi reformok nem körvonalazódnak, márpedig csak olyan döntéseket lehet támogatni, amelyek az azonnali egyenlegjavuláson túl hozzájárulnak a hatékonyabb, takarékos és átlátható állam működéséhez, a közszolgáltatások magasabb színvonalához, az igazságosabb közteherviseléshez.

A kormány az adócsökkentési menetrend halasztásával a hároméves bérmegállapodás peremfeltételeit változtatta meg, kétségessé téve annak megvalósulását.

A Gaskó István vezette tömörülés visszautasítja a kormány Új Egyensúly programját, mondván, hogy az leginkább a bérből és fizetésből élőket és a legális gazdasági tevékenységet folytatókat terheli.

A LIGA külön felhívja a figyelmet az államigazgatási reform miatt kiszolgáltatott, és szerintük méltánytalan helyzetbe került közalkalmazottakra.

 Velük kapcsolatban a többi között arra, hogy a kormány menet közben akarja megváltoztatni a jogszabályokat azért, hogy mentesüljön az apparátus leépítésének költségeitől.

A LIGA Szakszervezetek visszautasítják azt a beállítást, amely szerint a kialakult helyzetet a szakszervezetek politikája, a munkavállalók megalapozatlan követelései okozták.

Azt viszont elismerik, hogy mind az országos érdekegyeztetés fórumain, mind a munkahelyi szintű tárgyalásokon a teljesítményekkel alátámasztott, reális mértékű jövedelemigénnyel léptek fel.








hirdetés