2012.02.8 16:42; Frissítve: 2012.02.8 16:42


LMP: a Nokia bejelentése kijózanító saller lehetett a miniszterelnöknek

Budapest, 2012. február 8., szerda (MTI) – Az LMP véleménye szerint a Nokia szerdai, 2300 fős elbocsátásról szóló bejelentése „kijózanító saller” lehetett Orbán Viktor számára – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor.

A párt gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője emlékeztetett rá, hogy a miniszterelnök keddi évértékelőjében még arról beszélt, hogy mindenképen számít az olyan cégekre, mint a Nokia, mert azok biztos munkát teremtenek a magyaroknak. A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy Orbán Viktor szerint hasznos lépés volt 19 százalékról tíz százalékra csökkenteni a társasági adó kulcsát.
Scheiring Gábor úgy véli, hogy a kormányoldal beszállt a lefelé tartó adóversenybe, miközben a munkavállalók kiszolgáltatottságát fokozó törvényeket alkotott, a Nokia bejelentése viszont azt mutatja: „Orbán Viktor receptje megbukott”.
Hozzátette, hogy mindez, a Malév csődjével kiegészítve, „egy koki- és sallersorozat immár a kormány munkaerőpiaci politikájának”.
A gyökeres gazdaságpolitikai fordulatot sürgető képviselő azt kérte, hogy kabinet szakítson azzal a politikával, amelyik a munkaerő kiszolgáltatottsága árán kívánja Magyarországra vonzani a tőkét. Véleménye szerint ehelyett inkább olyan, magas hozzáadott értéket előállító cégeket kell az országba csábítani, amelyek hosszútávon itt maradnak. Egyúttal arra is felszólított, hogy a kormány javítson a kis- és középvállalkozások helyzetén.
Végül a kabinet figyelmébe ajánlotta, hogy az Európai Unió létrehozott egy Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapot (EGAA), amelyik azt segíti, hogy az utcára kerülő emberek a megfelelő átképzések után újra munkához jussanak.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Háromszáz forint körül ingadozik az euró este
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró ismét átlépte az ellenállási pontnak számító 300 [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Paczolay: ezekben a hetekben dolgozza ki az Ab a panaszok szűrőrendszerét
Balatonalmádi, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Ezekben a hetekben dolgozza ki az Alkotmánybíróság (Ab) az [...] tovább »
Idén tovább növekszik a területalapú támogatások összege
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) arra törekszik, hogy a Közös [...] tovább »
Katolikus családegyesület: a megfogant emberi lény élete sérthetetlen
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A keresztény tanítás soha nem hagyott kétséget afelől, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés