2012.02.12 09:34; Frissítve: 2012.02.12 09:36


LMP: a végtörlesztés magán viseli az elhibázott kormányzás jegyeit

Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) – A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által közreadott adatok alapján az LMP úgy látja, hogy beigazolódtak korábbi bírálatai, mert a végtörlesztés magán viseli “az elmúlt másfél év elhibázott kormányzásának jegyeit, világossá válik benne a Fidesz torz társadalom-felfogása” – írja Ertsey Katalin képviselő és Szabó Zsolt választmányi tag vasárnap eljuttatott közleményében.

A szöveg hangsúlyozza, hogy a devizaadósoknak mindössze 16 százaléka tudott végtörleszteni, és közülük alig 25 százalék tudta forint hitellel kiváltani adósságát; a többiek a megtakarításaikat mobilizálták. A politikusok szavai szerint utóbbiakról nem tudni pontosan, “mit és honnan, hiszen a vagyonvizsgálatot megtiltotta a kormány, miközben 468 milliárd forint került elő hirtelen”. Hozzáteszik, hogy a lehetőséggel az itt élő külföldiektől kezdve a befektetési célú hiteleseken keresztül számos jobb helyzetű adós élhetett, de “az adósságban tovább fuldokló” hitelesek száma milliós nagyságrendű maradt.

30 százalékát közpénzből állja az ország

Egyúttal annak a meglátásuknak is hangot adnak, hogy a “végtörlesztés árát az adófizetők is megfizetik”, mert a mintegy 336 milliárd forintos költség 30 százalékát közpénzből állja az ország. Hangsúlyozzák, hogy a devizaadósok 84 százaléka számára marad az árfolyamrögzítés, de ez is csak abban az esetben, ha képesek rendszeresen törleszteni. Rámutatnak: a legreménytelenebb helyzetben az a százötvenezernyi devizaadós van, akik 90 napon túli fizetési késedelemben vannak, és akiket a kormány, “az út szélén hagyott”.

Hangsúlyozzák, hogy a kabinet és a bankok megállapodásából a legfőbb érintettek, az adósok maradtak ki, így csak igazságtalan megoldás születhetett, mert aki rendelkezett tartalékkal, az komoly segítséget kapott a kormánytól, aki pedig rossz helyzetben van, “arra legyintenek”.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Gazdaság
Háromszáz forint körül ingadozik az euró este
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró ismét átlépte az ellenállási pontnak számító 300 [...] tovább »
Idén tovább növekszik a területalapú támogatások összege
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) arra törekszik, hogy a Közös [...] tovább »
Londoni elemzők: még mindig erős az euró, komoly gyengülés jöhet
London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró árfolyamát a legutóbbi gyengülések nyomán sem terheli [...] tovább »
Megemeli a társasági nyereségadót a szlovák kormány
Pozsony, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A jövő évtől 23 százalékos társasági nyereségadót kell [...] tovább »
BÉT – Pozitív korrekció volt csütörtökön a tőzsdéken
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,18 pontos, 0,60 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés