LMP-kongresszus – Humorosnak szánt formában karikírozták ki a platform javaslatát

Budapest, 2013. január 26., szombat (MTI) – Humorosnak szánt formában, de több LMP-s által is “minősíthetetlenül durva hangvételűnek” nevezett írásban karikírozza a Párbeszéd Magyarországért Platform határozati javaslatát az LMP szombati budapesti kongresszusán terjesztett irat.

A szövege szerint módosító javaslatnak nevezett anyag nem szerepel a hivatalosan megtárgyalandó javaslatok között, de az MTI információi szerint bármelyik megjelent párttag által hozzáférhető, mert egy olyan asztalra helyezték ki, ahol többek között a napirend is megtalálható.

A Párbeszéd Magyarországért Platform eredteti javaslatában az szerepel, hogy a kétharmados kormányváltás érdekében, a kongresszusi határozat elfogadását követően az LMP haladéktalanul kezdeményezzen tárgyalásokat az Együtt 2014-gyel egy alkotmányos és közpolitikai minimumról, és ennek talaján általános választási együttműködés kötéséről.

A kiegészítés úgy szól, hogy a párt egyidejűleg “megköveti Bajnai Gordont, mert egyes párttagok a korábbiakban félreértelmezhető formában fejezték ki az iránta való lojalitásukat, amikor nagyszerű államférfi helyett (nem ismerve a szó jelentését) azt találták rá mondani, hogy oligarcha”.

Ahhoz a részhez, amely szerint amennyiben a kétharmados kormányváltáshoz szükséges, egy későbbi időpontban az LMP tárgyalásokat kezdeményez a többi ellenzéki párttal a választókerületi szintű választási együttműködésről, azt teszik hozzá, hogy “azoknak a helyi képviselőknek és vezetőknek, akiknek ezáltal az MSZP politikusaival kell nyilvános közszerepléseket vállalni, a központi pártkassza terhére választásuk szerint a párt ingyenes meditációs tanfolyamokat vagy tudatmódosító szereket biztosít”.

A Párbeszéd Magyarország Platform határozati javaslatában az áll, hogy ennek elfogadásával a 2012 novemberi, az Együtt 2014-gyel való együttműködést kizáró politikai stratégiai dokumentum és határozat hatályát veszti.

“Mindazok, akik ezeket megszavazták, a teremből kifelé tartva nyilvános vezeklésképpen kötelesek a láncokra felfüggesztett nyolcak valamelyikét választásuk szerint leköpni vagy pofon vágni” – áll a kiegészítésben. Az MTI-nek a kongresszus résztvevői azt mondták, hogy a nyolcak alatt a párton belül a platformot létrehozó nyolc parlamenti képviselőt értik.

Ahhoz a részhez, amely szerint a pártot két ellenkező nemű társelnök vezeti és az országgyűlési frakció vezetője társelnöki funkciót nem tölthet be, az anyag készítője csak annyit fűzött hozzá: “Schiffer András csúnya”.

Az eredeti határozat egyik pontja szerint a Karácsony Gergely által kidolgozott jelöltállítási koncepciót az LMP országos kongresszusa elfogadja, a részletesen kodifikált alapszabály módosítást az országos választmány a Párbeszéd Magyarországért Platformmal együttműködve február 15-ig kidolgozza. A módosító indítvány szerint ezt azzal kell kiegészíteni, hogy “ennek során a Platform képviselői lediktálják az Országos Választmánynak az utóbbi számára legelfogadhatóbbnak számító szövegváltozatot”.

Az utolsó karikírozni szánt pont a tisztújítás határidejének módosítását célozza, amihez a javaslat “a tisztújításon csak a Hazafias Platfront jelöltjei indulhatnak” szöveget teszi hozzá.

A szöveg szerint a módosító javaslatot az LMP egyik Csongrád megyei tagja, Kasza Péter készítette.

 

 

– MTI –








hirdetés