2012.02.3 17:01; Frissítve: 2012.02.3 17:01


LMP: Orbán Viktor megadta a kilövési engedélyt Tarlós Istvánra

LMP: Orbán Viktor megadta a kilövési engedélyt Tarlós Istvánra
Budapest, 2012. február 3., péntek (MTI) – Az LMP szerint Orbán Viktor, miután “kiásta a csatabárdot” a fővárossal szemben, úgy látszik, hogy már “megadta a kilövési engedélyt is”. Az ellenzéki párt fővárosi frakciójának pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint “a fegyver azonban félrehord, és a budapestiek fognak áldozatául esni a vadászatnak”.

Mint írták, nem szakmai vitáról van szó, hanem durva politikai csatáról, a “végrehajtó szerepét Rogán Antal fővárosi képviselő, V. kerületi polgármester, parlamenti képviselő, a fővárosi és a parlamenti gazdasági bizottság elnöke “vállalta el”.

Az LMP szerint Rogán Antal miközben arra kéri a fővárost, hogy állítsa le a fejlesztéseit, kerületi polgármesterként 1,5 milliárdot “lobbizott ki” magának a Ferenciek terének átépítéséhez. Eközben 10 ezer forintos útdíj ötletével sarcolná a fővárosiakat, majd utána letagadja, hogy az ő javaslata volt – fogalmazott a párt közleményében.

Hangsúlyozták: az LMP már bebizonyította, hogy az általuk javasolt egységes közlekedési kasszába befolyó bevételekből megoldható volna a fővárosi közlekedés finanszírozása. Szerintük azonban “az akarat nem ez, hanem a főváros romba döntése”. Másként nem lehet értelmezni azt a támadássorozatot, amelyet Orbán Viktor, Rogán Antal és más fővárosi fideszes képviselők indítottak – írták.

 

MTI


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Háromszáz forint körül ingadozik az euró este
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró ismét átlépte az ellenállási pontnak számító 300 [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Paczolay: ezekben a hetekben dolgozza ki az Ab a panaszok szűrőrendszerét
Balatonalmádi, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Ezekben a hetekben dolgozza ki az Alkotmánybíróság (Ab) az [...] tovább »
Idén tovább növekszik a területalapú támogatások összege
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) arra törekszik, hogy a Közös [...] tovább »
Katolikus családegyesület: a megfogant emberi lény élete sérthetetlen
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A keresztény tanítás soha nem hagyott kétséget afelől, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés