Lobogók történelme

Lobogók történelme
Felsőzsolca – Somogyi Győző festőművész kiállítása nyílt meg szombaton Felsőzsolcán a Bárczay-kastély kiállítótermében. A magyar nemzet lobogói a kezdetektől napjainkig című tárlatot maga az alkotó nyitotta meg. 

Közreműködött a Kecskés Együttes. A festőművész 1100 év zászlóit mutatja be 128 táblán, melyek mindegyikéhez magyarózó szöveget is írt, hogy az érdeklődők pontosan tudják, melyik kor lobogója előtt állnak éppen. A felsőzsolcai kiállítást nevezhetjük ősbemutatónak is, hiszen Somogyi Győző két hete készült el az anyaggal. Különlegesség még, hogy a kiállítás után, mely június 8-ág tekinthető meg, a képek a felsőzsolcai Általános Művelődési Központ tulajdonába kerülnek, mivel támogatók segítségével megvásárolták azt.








hirdetés