Élőlánc-tiltakozás a művi meddővé tétel ellen

Élőlánccal kíván tiltakozni a művi meddővé tétel ellen a Magyarok Világszövetsége. A megmozdulás hétfő este a Kossuth téren lesz.

A Magyarok Világszövetsége közleményben tudatta, hogy több ismert személyiség támogatja a kezdeményezést. Többek között Balczó András öttusázó olimpiai bajnok, Grosics Gyula, az Aranycsapat egykori kapusa, Szokolay Sándor zeneszerző, Császár Angela színművész és Koltay Gábor filmrendező.

Az Alkotmánybíróság tavaly nyilvánította az alaptörvénnyel ellentétesnek a jelenlegi szabályozást, amely szerint műtéti úton való meddővé tételt csak a 35 éven felüliek, illetve azok vehetnek igénybe, akiknek már van legalább három vér szerinti gyermekük.

Az elsőnek szakmai okai vannak, 35 év felett ugyanis magasabb a szövődmények kialakulásának esélye. Utóbbi korlátot pedig egyéb – főként – demográfiai megfontolásból hozták akkoriban.

Az Alkotmánybírósági döntés júliusban lép hatályba, tehát akkortól minden 18 éven felüli férfi és nő szabadon dönthet arról, hogy kéri-e a fogamzásgátlásnak ezt a módját.








hirdetés