2012.08.4 11:51; Frissítve: 2012.08.4 11:51


London 2012 – Chambers lezárná a doppingos múltját

Spiller István, az MTI különtudósítója jelenti: London, 2012. augusztus 4., szombat (MTI) – A britek sprintere, Dwain Chambers szeretné a londoni olimpián végleg lezárni a doppingos múltját, és megmutatni, tisztán is képes szép eredményeket elérni.

“Túl sok kárt okoztam, sok hidat égettem fel. Megbántottam a szüleimet, a barátaimat, a családomat” – mondta a 34 éves sprinter. “Nemcsak magamnak, hanem a fiataloknak is szeretnék bizonyítani azzal, hogy itt vagyok.”
Chambers a 2003-ban kiropbbant THG-botrány első lebukott versenyzője volt, s a szigorú brit sporttörvény miatt eredetileg a két évre szóló eltiltása mellett az olimpiákról végleg kizárta hazája. Mostani szereplése azután vált lehetségessé, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nem találta jogszerűnek az alapbüntetés melletti olimpiai kizárást.
A 100 méteren induló Chambers kiemelte azt is, hogy egy álma vált valóra, hogy indulhat a londoni olimpián. A klasszikus szám versenyei szombaton kezdődnek meg Londonban, a döntőt vasárnap este rendezik.

-MTI-

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2