2012.08.10 15:50; Frissítve: 2012.08.10 16:34


London 2012 – Hatos Gábor elődöntős

London 2012 – Hatos Gábor elődöntős
London, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) – Hatos Gábor bejutott a szabadfogású birkózók 74 kg-os kategóriájának elődöntőjébe, miután második meccsén legyőzte kazah riválisát a londoni olimpia pénteki versenynapján.

alt hiba beküldése

A 28 éves szombathelyi birkózó – kínai ellenfele biztos legyőzése után – az elődöntőért a hozzá hasonlóan két éve világbajnoki harmadik Abdulhakim Sapijevvel találkozott. Hatos a tavalyi vb nyitókörében úgy kapott ki kétszer 1-0-ás menetben a kazahtól, hogy a sorsolás mindkétszer riválisának kedvezett.

Londonban Sapijev első meccsén tunéziai versenyzőt vert meg.

A negyeddöntőben az idén és tavaly is Európa-bajnoki bronzérmes Hatos ment előre, a női mérkőzésvezető többször is figyelmeztette Sapijevet szabálytalan fogásért, egyszer fejelésért. Végül pont nélkül telt el az első két perc, a piros mezes magyar birkózó pedig a piros labdát húzta ki, így ő támadhatott. Bár az első akciót még visszafújta a bíró, másodszorra Hatos kitolta ellenfelét a szőnyegről, s megnyerte e menetet (1-0). A másodikban már nem volt szükség sorsolásra. Hatos ugyanis szépen fogta meg Sapijev kitolási kísérletét, majd villámgyorsan visszatámadott, s ügyesen kiléptette menekülő riválisát, ami újra a Haladás versenyzőjének jelentett pontot (1-0). Sapijevnek még volt egy veszélyes akciója, de ezt Hatos kivédekezte, így a magyar jutott a legjobb négy közé, s már biztosan éremért léphet majd szőnyegre az esti programban.

“Visszavágtam a tavalyi vb-vereségért, megyek tovább” – mondta a láthatóan felpörgetett állapotban lévő Hatos.

Gulyás István szakágvezető csak annyit tett hozzá, hogy nehéz és fontos győzelmet aratott Hatos.

A döntőbe jutásért a kétszeres vb-ezüstérmes iráni Szaed Gudarzi következik.

- MTI -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2