2012.07.22 14:27; Frissítve: 2012.07.22 14:27


London 2012 – Murray Wimbledon után az olimpiára készül

London, 2012. július 21., szombat (MTI/AP) – Már a hazai rendezésű olimpiára hangolódik Andy Murray, a világranglista negyedik helyén álló brit teniszező.

Murray két nappal az elveszített wimbledoni döntő után visszatért a centerpályára, hogy átgondolja az elmúlt időszak tanulságait.

“Csak ültem ott néhány percig – mondta Murray. – Kicsit elgondolkodtam a tornáról, hogy min kell változtatnom annak érdekében, hogy a londoni olimpián jobban sikerüljenek a dolgok.”

A teniszező elmondta, hogy nagyon elkeserítette a döntőben elszenvedett a vereség.

“Sokat sírtam, főleg az elején. Nagyon szomorú voltam, de elkezdtem más dolgokkal, így az olimpiával foglalkozni, és elterelni figyelmemet a bánatomról. A múlt helyett inkább a jövőre koncentráltam.”

A 25 éves Murray karrierjének negyedik Grand Slam-fináléját vívta Wimbledonban, s mindannyiszor vesztesen hagyta el a pályát, háromszor ráadásul azzal a svájci Roger Federerrel szemben, aki ezúttal is legyőzte. Ezzel együtt is történelmet írt Murray: 1938 óta ő volt az első brit férfi teniszező, aki döntőt vívhatott a tornán.

Az olimpián két lehetősége is nyílik éremmel vigasztalódni: az egyes mellett párosban is indul testvére, Jamie oldalán.

- MTI -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2