2012.08.4 14:05; Frissítve: 2012.08.4 14:05


London 2012 – Súlyos visszaesés a londoni turistaforgalomban

London, 2102. augusztus 4., szombat (MTI) – A látogatók számának súlyos visszaeséséről számoltak be a londoni olimpia első hete után a brit főváros legnevezetesebb turisztikai intézményei.

alt hiba beküldése

A Daily Mail című napilap szombati körképe szerint a legfelkapottabb londoni turistalátványosságok, valamint az éttermek, a bevásárlónegyedek és a színházak egyaránt a forgalom “katasztrofális” csökkenésére panaszkodnak.

A nyári főszezonban rendszerint hosszú sorok várakoznak az olyan attrakciók előtt, mint a Tower, a Madame Tussauds panoptikum vagy a parlamenttel szemközt működő, egész Londonra pazar kilátást nyújtó 135 méter magas óriáskerék, a London Eye. Most azonban ezeknek a népszerű látványosságoknak a környéke is szinte kihalt, soroknak nyoma sincs.

A legnevezetesebb egykori és jelenlegi királyi kastélyokat – köztük a Towert, a Hampton Court palotát, valamint a Kensington palotát – fenntartó nonprofit cég, a Historic Royal Palaces szóvivője a Daily Mailnek elmondta, hogy a társaság kezelésében lévő történelmi kastélyok látogatottsága az elmúlt héten összességében 52 százalékkal maradt el a tavalyi azonos időszakban mért szinttől.

A London belvárosában működő éttermek forgalma átlagosan 40 százalékkal zuhant.

A lap szerint “visszafelé sültek el” a kormány előzetes figyelmeztetései arról, hogy az olimpia idején túlzsúfoltság, tömegközlekedési káosz és hatalmas közlekedési dugók várhatók Londonban, e figyelmeztetések hatására ugyanis az ilyenkor – olimpia nélkül is – általában valóban igen forgalmas londoni negyedek “inkább szellemvárosra emlékeztetnek”.

Idegenforgalmi szakértők az előzetes foglalási adatok alapján mindazonáltal már jó ideje felhívták a figyelmet a turistaforgalom várható visszaesésére.

A JacTravel nevű nagybani brit szállásértékesítő csoport már júniusban jelezte, hogy júliusra 35 százalékkal, augusztusra csaknem 30 százalékkal csökkentek az általa nyilvántartott londoni szállodai szobafoglalások a tavalyi azonos időszakokkal összehasonlítva, nem utolsósorban azért, mert a szállodák – kihasználandó a várt turistaözönt – csillagászati magasságokba, esetenként négyszeresére emelték szobaáraikat.

Egyes üzleti vállalkozások ugyanakkor egyedi módszerekkel próbálnak haszonhoz jutni az olimpiából.

A luxustermékeiről – és ennek megfelelő árairól – közismert brit divatáruház-hálózat, a John Lewis egyik üzlete, amely a kelet-londoni Olimpiai Park mellett működik, és harmadik emeleti ablakaiból belátni az olimpiai helyszínekre, két fontot (720 forintot) kér látogatóitól azért, hogy kinézhessenek az ötkarikás panorámát kínáló ablakokon. A cég szóvivője szerint az áruház e módszerrel igyekszik “kezelni” azt a helyzetet, hogy sokan csak a kilátás kedvéért keresik fel az üzletet…

 

 

- MTI -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2