2012.08.4 12:14; Frissítve: 2012.08.4 12:14


London 2012 – Tizenegyedikként zárt a Hirling, Varga evezős duó

Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: London, 2012. augusztus 4., szombat (MTI) – A könnyűsúlyú kétpárevezősök között érdekelt Hirling Zsolt, Varga Tamás kettős ötödik lett szombaton a B döntőben, így összesítésben a 11. helyen fejezte be a londoni olimpiát.

A magyar duó féltávnál, 1000 m-nél még a negyedik pozícióban haladt utolsó pályáján, a hajrában azonban nem tudott erősíteni, s visszaesett.
A kettős harmadszor szerepelt az ötkarikás játékokon: Athénban a pontszerző ötödik helyen végzett, majd 2005-ben világbajnoki, 2007-ben pedig Európa-bajnoki címet szerzett. Ezek után Pekingben csak a csalódást keltő 14. pozícióban zártak, utána szét is váltak, Hirling pedig jó időre abbahagyta az evezést. Tavaly ősszel ültek ismét össze, s májusban kiharcolták az olimpiai részvétel jogát.
A másik magyar evezős egység, a kormányos nélküli kettesben indult Simon Béla, Széll Domonkos duó már hétfőn befejezte szereplését Londonban, 13. lett úgy, hogy egyetlen riválist sem sikerült megelőznie.
Hétfőtől a kajak-kenusok – köztük a 13 magyar – veszik birtokba a brit fővárostól 40 km-re fekvő Eton Dorney központot.

-MTI-

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2