Londoni mozikban is bemutatják Enyedi Ildikó filmjét

Budapest – A Testről és lélekről című díjnyertes alkotást szeptember 18-tól a brit főváros több mozijában is megtekinthetik a nézők – közölte a Londoni Magyar Kulturális Központ csütörtökön az MTI-vel.

Enyedi Ildikó alkotásának, melyet Magyarország szeptemberben Oscar-díjra nevezett a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, fő kérdése: mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te?

A két főszereplőt a meglehetősen bizarr munkahelyükön – a vágóhídon – kívül szinte semmi sem köti össze, azonban egyik este elkezdenek egymással álmodni, méghozzá szarvasok képében, gyönyörű téli tájakon járva, ahol a patakból isznak, élelemért kutakodnak vagy csak egymást nézik. A főszereplőpáros tökéletesen formálja meg ezeknek a kecses lényeknek a nappali álmát.

Enyedi Ildikó, aki Londonban mesterkurzust is tart filmművészetet tanuló diákoknak, egy interjúban megjegyezte: “a kulcs a szarvascasting volt. Meg szerettem volna találni a szarvasok Clint Eastwoodját. Elmentem Horkai Zoltánhoz. Mutatott hármat, akik már szerepeltek filmben. Én egy negyediket választottam, amelyikről azt mondta, hogy lehetetlen vele együtt dolgozni”.

A tájékoztató szerint az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét is elnyerő művet nagy várakozás előzi meg a szigetországban, a The Guardian napilap kulturális szerkesztője az ősszel kötelezően megnézendő filmek közé sorolta, az Independent pedig lenyűgözőnek minősítette.

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra. A férfi főszereplő Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót. A filmben szerepel mások mellett Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.

Enyedi Ildikó filmjét a magyar mozikban márciusban mutatta be a Mozinet, szeptember elejéig több mint 77 ezren váltottak rá jegyet.
A londoni előadásokat követően a nézők a filmet forgalmazó MUBI és a Londoni Magyar Kulturális Központ jóvoltából a rendezővel is személyesen találkozhatnak.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés