Lovas világkupa – Ijsbrand Chardon nyerte a rangsoroló versenyszámot

Budapest – A holland Ijsbrand Chardon nyerte a Papp László Sportarénában zajló Lovas világkupa szombati, éjszakába nyúló négyesfogathajtó rangsoroló versenyét.

A sportág legendás alakja első körben három, egyenként öt másodperces büntetést érő verőhibája miatt a második időt érte el fia, Bram Chardon mögött. Az egyéniben négyszeres világbajnok, kétszeres vk-győztes hajtó viszont másodjára javított, így összesítésben is élre állt. Az összevetésben pedig éppen fia rontott háromszor, aki emiatt visszaesett a harmadik helyre. Kettejük közé a tavalyi vk-sorozatban második svájci Jérome Voutaz ékelődött be a két futam alapján. A tavaszi vk-döntőn és a tavalyi vb-n is harmadik, szintén holland Koos de Ronde negyedikként zárt.

A legjobb tíz hajtót felvonultató vk-ban csak vendégként szereplő magyaroknak nem sikerült jól a szombati verseny: Dobrovitz József ötödik, míg fia, ifjabb Dobrovitz József hatodik lett. Mögöttük csak a francia Benjamin Aillaud végzett.

A rangsoroló a 10 ezer eurós pénzdíj mellett a vasárnapi vk-verseny indulási sorrendjéről döntött, ugyanis a mostani leggyengébb rajtol majd először és a legjobb utoljára.

A fogathajtóverseny előtt a Spanyol Királyi Lovasiskolának az Andalúz Fiesta című előadását láthatta a közönség.

Vasárnap 17 órától ismét megtekinthető a produkció, míg a fogathajtók vk-fordulóját 19.30-tól rendezik.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés