Helyi közélet

2008.07.01. 12:39

Szabályok úton, gabonamezőn...

<p>Nyíregyháza - Tűzvédelmi igazolás vagy útvonalengedély híján büntetésre számíthatnak a mezőgazdasági gépek tulajdonosai.</p>

13:40: Szigorúak az előírások

Szűcs Károly újfehértói vállalkozó maga is rendelkezik egy kisebb kombájnnal, nagy távolságokra jár vele, most például Mezőkövesden van munka, de előfordult, hogy Szlovákiába vezetett a gép útja.

 – Nem nehéz közlekedni a nagy géppel, bár vannak előírások, amelyeket be kell tartani. Az egyik például az, hogy rendszám nélkül nem lehet kimenni a  a közútra – mondja. Piros rendszámmal, lassú járműként lehet levizsgáztatni, de ez csak a kiállítástól számított öt évig érvényes, vagy pedig az okmányiroda által kiállított zöld matricás rendszámmal, amelyhez vezetni kell minden egyes elinduláskor az útvonalat, célját, az érkezési időt.

– A gépet ebben az esetben csak a tulajdonos, vagy annak alkalmazottja vezetheti, aki rendelkezik legalább B kategóriás jogosítvánnyal, és mezőgazdasági gépkezelői vizsgával, de ezen kívül le kell vizsgáznia az adott típusból – tette hozzá Károly.További fontos előírás, hogy rendelkeznie kell a kombájnnak tűzvédelmi vizsgaigazolással is.

A tűzoltóság szakemberei átnézik a gépet, rendelkezik–e porraloltókkal, vizsgálják az üzembiztonságát, ellenőrzik a tűzveszélyes alkatrészeket. Csak ezután adják meg az engedélyt, ami egy évre szól.

 – Ha hosszabb útra megyünk, akkor általában éjszaka közlekedünk, így csak minimálisan zavarjuk az autósokat, akik meglepően toleránsak velünk szemben: segítenek és nem bosszankodnak, amikor lassítaniuk, vagy megállniuk kell.

Az utakon is jobban figyelnek ezentúl a rendőrök a mezőgazdasági járművek közlekedésére: akár 200 ezer forint bírságot is kaphat az a gazda, aki nem kér útvonalengedélyt a túlméretesnek számító járművére a helyileg illetékes közútkezelőtől, de ellenőrzik azt is, hogy mit hagy a földekről a közútra felhajtó munkagép maga mögött az aszfalton.

12:20: Szezonja van a kalászos gabonafélék aratásának, megyénkben várhatóan július eleje és augusztus első hete között fog zajlani a betakarítás, amelyet szinte mindenhol kombájnokkal végeznek.

Ezért idén fokozottabban ellenőrzi a mezőgazdasági gépek tűzvédelmi és közlekedésbiztonsági jellemzőit a tűzoltóság és a rendőrség, de ettől függetlenül a tulajdonosoknak is kötelező a gépeiket a munkák kezdetére átvizsgáltatni. Az elővigyázatosság a statisztikák szerint sem árt: csak tavaly összesen 500 esetben vonultak ki a tűzoltók gabonatüzekhez, amelyek a rossz állapotban lévő gépek okoztak.

Ezért az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakértői a kombájnok minden részét átvizsgálják: ez a gazdáknak egy fillérjükbe se kerül, de ha terepen találnak valamilyen rendellenességet, akkor lehetőségünk van akár helyszíni bírságot vagy szabálysértést kiszabni, nagyjából 10 ezer forintos nagyságrendben. A cél elsősorban a megelőzés, nem pedig a büntetés.

Kapcsolódó cikkek:

- Varró Zsolt -

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában