Lux Elvira előadása

Lux Elvira klinikai szakpszichológus, számos könyv szerzője ma már nem igen tart előadásokat – tudtuk meg.

Hogy mégis igent mondott a Miskolcról érkezett felkérésnek, annak – mint mondta – az egyik oka, hogy megyénkben született, a másik az a sorozat, amelybe őt is meghívták, és amely a Személyes valóságunk címet viseli. A Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában hétfőn este 6 órakor kezdődik Lux Elvira Együttjárás, szerelem, szex című előadása.

„Az együttjárás során a hűség a vezérelv, míg a házasságkötés után többnyire a hűtlenség következik. Ez korábban fordítva volt. A nemi élet sikeres, harmonikus megléte a párkapcsolatban a szexuális kultúrával van szoros összefüggésben. Ezen kérdések problematikájának megoldásához kívánok segítséget nyújtani” – fogalmaz dr. Lux Elvira.








hirdetés