Ma döntenek a negyvenöt milliós vigaszdíjról

Debrecen – Ma valószínűleg ítélet születik az eddigi legnagyobb kártalanításról,
amit a magyar állam valaha fizetett ártatlanul rács mögött töltött évekért.

A Napló úgy tudja, Burka Ferenc és fia elfogadja az igazságügyi és rendészeti
minisztérium írásba is foglalt 45 millió forintos ajánlatát szerdán a megyei
bíróságon. Huszonöt millió a fiatalabb, húsz millió az idősebb Burkát illet.
A pénz adómentes. Ha az al- és a felperes is rábólint, úgy a döntéstől számított
15 napon belül ki kell fizetni. Az összegre a polgári peres eljárás bírója tett
javaslatot, miután a legutóbbi, tavaly novemberi tárgyaláson a felek még nem
tudtak megállapodni.

Lehetne harcolni tovább, s elképzelhető, hogy ennél magasabb összeget
is kapnának Burkáék, de ismerve a realitásokat, a minisztérium költségvetését,
és a bírói gyakorlatot, elfogadjuk az ajánlatot
– mondta el a Naplónak a
több mint öt évet előzetes letartóztatásban töltött apa és fia jogi képviselője,
Zeke László. Ezen kívül – tette hozzá az ügyvéd – köt ügyfeleim akarata. Burkáék
egy 1999-ben, Újszentmargitán elkövetett emberölés miatt kerültek rács mögé.
Jogerősen tavaly tavasszal mentették fel őket.

Ra. L.








hirdetés