2012.05.31 08:57; Frissítve: 2012.05.31 08:57


Ma ne mondjunk csütörtököt!

Mán László Mán László
írta Mán László - Füstölöghettünk eleget az utóbbi időben, hiszen a dohányosok közül sokan nem értettek egyet a szigorításokkal. Mán László jegyzete

alt hiba beküldése

Aki soha sem gyújtott rá, az persze nem tudja, hogy a reggeli kávé mellé az első cigaretta elszívása milyen élvezettel jár. Akik megteszik, azok közül pedig kevesen tudják, hogy percenként egy híján húsz embertársunk hal meg a dohányzás miatt, és sorolhatnánk azon betegségek hosszú listáját, amelyek kialakulásában döntő szerepet játszik e káros szenvedély. A jelző találó, mert már egyetlen cigarettának lehet valamilyen negatív következménye, nem úgy a sörnek, bornak vagy pálinkának, amely ugyebár kis mértékben gyógyszer, és bizonyítottan pozitív hatásai vannak.

Visszatérve a dohányzásra, csak rossz hírrel járó kór diagnosztizálása után bizonyára minden beteg eltöpreng: miért nem raktam le időben a spanglit? Sajnos utólag már minden hiába, ezért kell, kellene még idejekorán feltenni ezt a kérdést minden rágyújtónak.

Ma, a nemdohányzók világnapján szem előtt lehet tartani a kardiológusok kérését, hogy legalább e jeles csütörtökön maradjanak zsebben a paklik, ne csiholjanak tüzet az öngyújtók. A legjobb persze az lenne, ha az erre a napra szóló fogadkozásunk nem mondana csütörtököt, és végleg búcsút intenénk a füstölgésnek. Mert az is tény, hogy a dohányzás abbahagyása után rövidebb-hosszabb idő múlva jelentkeznek az életmeghosszabbító, jó hatások. Magunkra és szeretteinkre gondolva ez lebegjen szemünk előtt, és nem csak csütörtökön…

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Adrienn, a nap szépe

Adrienn nagykállói diáklány, angol-informatika szakon tanul. Pezsdítő, barátságos és élénk személyiség, aki szereti ha pörög az élet!
tovább »


Login2