Ma van az első Kormányzati Karrier Expo

Szombaton délelőtt 10 órától este hat óráig látogatható az első Kormányzati Karrier Expo a buadi Millenáris Parkban.

A kezdeményezés célja ismét vonzóvá tenni a fiatalok számára a közigazgatási pályát. A kabinet elsősorban a politika iránt érdeklődő friss diplomások, pályakezdők és egyetemisták érdeklődésére számít, akiknek fontosabb a köz szolgálata, mint az egyéni karrier. A kormány egy ösztöndíj-programot is elindít.

A rendezvény nem hagyományos állásbörze, hanem a minisztériumok és egyéb közhivatalok, intézmények vezetői, képviselői várják az érdeklődőket. A kormány szeretne a jövőben hasonló börzéket tartani.


Közigazgatási állásbörze

A szombati rendezvényen bemutatják a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjat, mellyel idén és jövőre 300 diplomás fiatal szerezhet tapasztalatokat az EU országaiban, a szakterületüknek megfelelő kormányzati szerveknél.

Az érdeklődők a regeneracio.blog.hu oldalon,valamint a facebookon kaphatnak részletes tájékoztatást az eseményről.

– Független Hírügynökség –








hirdetés