Madármegfigyelés a cégénydányádi parkban

Cégénydányád – Az idén október 6–7-én tartják a nagy múltú Európai Madármegfigyelő Napokat. A programot – amelynek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a magyarországi koordinátora – először 1992-ben indította útjára a madártani szervezetek világszövetsége, a Birdlife International.

Hazánk mindig dobogós

Az esemény több célt is szolgál. Fő irányvonalként az ősszel útnak induló madarak megfigyelését jelölték meg, aminek a folyományaként az öreg kontinens légterében vonuló állatokról is gyűjthetnek információkat. Másodsorban egy európai szintű verseny felfuttatásában gondolkodtak, mégpedig oly módon, hogy mindazokat a különféle államokban élőket bevonják, akik kiemelt érdeklődést mutatnak tollas barátaink iránt, vagy egyszerűen csak szeretnek kirándulni a zöld övezetekben. A játék során a helyszínek, a résztvevők és a látott madarak száma alapján készítenek értékelést a versenybe szálló országról, és itt kell megjegyezni, hogy Magyarország az utóbbi években mindig felállhatott a dobogó valamelyik fokára. A különféle résztvevő országok a megfigyelési adataikat a tavalyi évtől egy online felületre tölthetik fel, aminek a linkje elérhető az egyesület honlapján. Az információk megosztása október 7-én 10 és 16 óra között telefonon is elvégezhető a 06-1-275-6247-es telefonszámon.

A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat az MME munkatársai vasárnap 16–17 óra között összesítik, majd a nemzetközi koordinációs központba továbbítják. Ennek a koordinációs központnak évről évre más ország ad otthont. Megyénk madármegfigyelői a cégénydányádi park természetvédelmi területén csatlakozhatnak a szervezett túrához, amely október 6-án 9 órától indul. A madármegfigyelés mellett madárgyűrűzési bemutatóval, valamint játékos madár- és természetvédelmi feladatokkal várják az érdeklődőket – olvasható az MME honlapján.

GE








hirdetés