Cantemus kóruscsalád

2020.06.27. 18:30

Ismét szárnyal már lelkesen a dal

A Cantemus kóruscsalád bepótolja mindazt, amit a járvány elvett a zenei élettől.

Az elkövetkező hónapokban sok feladat vár a Cantemus Vegyeskarra

Fotó: ARCHÍV FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

A koronavírus okozta egészségügyi vészhelyzet átírta az élet minden területét, így a nyíregyházi Cantemus kóruscsalád életét és munkásságát is. Már beszámoltunk arról, hogy elmaradnak a nyárra és szeptemberre tervezett külföldi vendégszereplések, valamint kénytelenek voltak lemondani az augusztusi Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivált is.

Arról kérdeztük meg Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagyot, a Cantemus kóruscsalád igazgatóját, hogy az egészségügyi tilalmak részleges feloldása hogyan érinti a kórusok munkáját.

,,Edzőtáborban” az énekkarok

– Örömmel fogadtuk a szabályok enyhítését, s erre a hétre már szerveztünk is egy edzőtábort Beregdarócra a Pro Musica Leánykar fiatal tagjai számára – természetesen a még életben lévő pandémiás előírások betartásával. A jövő héten hasonló tábor vár a Cantemus Gyermekkórus és a fiúkórus tagjaira is Tivadaron – szintén betartva az egészségügyi óvintézkedéseket – mondta a karnagy.

– Érdekes megfigyelni a fiatalok magatartását a három hónapi bezártság után. Nagyon sokan nehezen olvadnak fel, a három hónapi szellemi és testi tespedtségből nem olyan könnyű visszatérni a mindennapokba, s újra felvenni a már megszokott ritmust. A diákok többsége nagyon fegyelmezett, a viselkedésük elképesztően visszafogott, nyugodt. Lassan kezdenek oldódni. A hang minősége még nem az igazi, az intonáció azonban rendben van – magyarázta a szakember.

– Hosszabb távban kell gondolkodnunk, hiszen a járvány idején sok szereplésünk elmaradt, s ezeket szeretnénk most utólag bepótolni.

Tenger sok programunk van, szeptembertől az év végéig legalább 40 koncertet fogunk adni különböző helyeken.

– Természetesen az énekkarokat be fogjuk osztani, a terhek megoszlanak, így nem lesz az énekesek számára annyira megerőltető. Mivel mi nemzeti együttes vagyunk, kötelezettségeink is vannak, amiknek eleget kell tennünk. Az elkövetkező időszak munkáiban mindegyik kórusunkra számítunk, még talán az utánpótlás-együttesünkre is, a Napsugár kórusra. A Cantemus Vegyeskar professzionális szinten dolgozik, jelentős munka vár a kórustagokra. A járvány idején nem is álltak le teljesen a munkával, egyéni képzéseket, kis csoportos foglalkozásokat tartottak, most pedig teljes erőbedobással próbálnak, hangfelvételeket és videókat készítenek.

A nemzetközi kórusfesztivál elmaradása miatt kárpótlásként augusztus 15. és 18. között mindennap egy-egy koncertet hallhatnak a zenebarátok a Kodály-iskolában.

Erősíteni az összetartozást!

– Sajnáljuk, hogy augusztus 20-án nem lesz fesztiváli gálakoncert, így nem csendül fel az István, a király című rockoperából ismert Felkelt a napunk című dal.

Kárpótlásul meghirdetünk egy játékot: a Nyíregyházán járt hazai és külföldi kórustagok, valamint hűséges nézőink felénekelhetik egyénileg a dalt okostelefonra, s a felvételeket majd összeszerkesztjük.

– Reméljük, sikerül így is erősíteni az összetartozás érzését, s talán sikerül egy új rekordot is felállítanunk.

MML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában