2012.01.4 11:35; Frissítve: 2012.01.4 16:30


Magosi Norbert a Dakaron

Magosi Norbert a Dakaron
A magyar bajnok a második helyen zárta az argentin egyéni bajnokság 5. fordulóját.

Visszatért az argentin egyéni bajnokság mezőnye Bahía Blancába, ahol Magosi Norbert újból jól szerepelt, de ez most kevésnek bizonyult a győzelemhez. A sorozat címvédője az öt alapfutamából hármat megnyert, két alkalommal pedig a hazaiak egy-egy reprezentánsa, Nicolas Covatti és Lisandro Husman előzte meg. De Magosi fináléba jutása így sem forgott veszélyben, s a legjobbak futamában a lengyel Adrian Gomolskival és három argentín pilótával, Emiliano Sanchezzel, Covattival és Husmannal mérte össze erejét. A döntőben Gomolski diadalmaskodott, Magosi pedig a második helyen ért célba, megelőzve Covattit, Husmant és Sanchezt. A magyar versenyző ezzel tovább faragott az élen állókkal szembeni hátrányán, s ezáltal még szorosabb lett az élmezőny.

 Rossz start

– Nem olyan rossz eredmény ez, hiszen összességében minden előttem lévő versenyzővel szemben dolgoztam le a hátrányomból. Nagyszerű verseny volt, igazán nézőbarát, tele látványos előzéssel. A döntő futamban sajnos hibáztam, mert a zöldet választottam, úgy gondoltam, hogy kívülről el tudok gyorsulni. Ez sajnos nem jött össze, olyannyira, hogy ötödikként tudtam eljönni rajtból. Ez azonban nem tartott sokáig, mert fél kör után már a második voltam és hatalmasat csatáztunk Gomolskival, végül nagyjából 5 centiméterrel előttem ért a célba – nyilatkozta saját honlapján, a magosiracing.com-on a magyar salakmotoros.
A következő verseny jövő héten kedden lesz szintén Bahía Balncán.

 

Hajrá, magyarok!

Nem mindennapi élményről számolt be Magosi Norbert a honlapján. – Kikapcsolódásként volt szerencsénk végignézni a komplett Dakar mezőnyt. Sikerült a magyar kamionos kontingensnek egy „Hajrá, magyarok!”–at odakiáltani, ami minden bizonnyal felemelő érzés lehetett a számukra, mert majdnem kiestek a kamionból, úgy integettek! – fogalmazott a magyar salakmotoros.

HBN

 

Az állás:
1. Emiliano Sanchez (argentin) 88 pont
2. Adrian Gomolski (lengyel) 86,
3. Lisandro Husman (argentin) 75,
4. Magosi Norbert 74,
5. Nicolas Covatti (argentin) 49,
6. Cristian Carrica (argentin) 47

Cimkék: ,

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Lee Richardsonra emlékeztek Miskolcon
Miskolc - A miskolci népkerti salakmotorpálya depójában tartottak megemlékezést a vasárnap elhunyt Lee [...] tovább »
Lee Richardson életét vesztette
Vasárnap elhunyt Lee Richardson, salakmotoros, a Farkasok versenyzője. tovább »
Elhunyt Lee Richardson, akit a közelmúltban még Miskolcon láthattunk versenyezni
Salakmotor. Újra gyászol a salakmotoros társadalom: egy bukás következtében fellépő súlyos belső sérülések [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés