A megismételt futamban a bajnoki címvédő Magosi nem tudott rajthoz állni – fájlalta a karját. Mint kiderült, kificamodott a válla, amit az orvosoknak kellett helyretenni. A várható gyógyulási időről a salakos mesélt a Naplónak.
– Összességében jó kis versenyhétvégén vagyunk túl, bár a nagy meleget nehezen bírtuk – kezdte a debreceni vaspapucsos, aki az esésére is kitért. – Az utolsó futamban buktam, Józsival (Tabaka József – a szerkesztő) összeakadtunk, és én húztam a rövidebbet. Van ilyen, versenybalesetek mindig előfordulhatnak, meg sem fordult a fejemben, hogy ez szándékos lett volna. Az esés következtében kiugrott a vállam, amit a Kenézy Gyula Kórházban tettek helyre. Elég kellemetlen volt, most fel van kötve a karom, és két hétig így is lesz. Jelenleg ennyit tudunk, majd a kényszerpihenő után derül ki, mire számíthatunk, azt mondták, akár még operációra is szükség lehet – tudtuk meg Magosi Norberttől, a Debrecen Speedway SE versenyzőjétől, aki két forduló után a magyar bajnokság második helyén áll.