2012.02.15 10:48; Frissítve: 2012.02.15 14:16


Magosi Norbert diadallal zárt, ami ezüstérmet ért

Magosi Norbert diadallal zárt, ami ezüstérmet ért
Salakmotor - Túl soknak bizonyult a 12 pontos hátrány, a magyar címvédő idén második lett az argentin bajnokságban.

A salakmotoros argentin egyéni bajnokság utolsó előtti, Daireaux-ben megrendezett fordulója nem a legjobban sikerült Magosi Norbert számára, hiszen az alapszakasz valamennyi futamában a második helyen zárt, ezáltal csak a kisdöntőben motorozhatott. A magyar versenyző itt is a másodikként ért célba, de ennél is nagyobb baj volt, hogy a nagy rivális, Emiliano Sanchez a fináléban végzett a második helyen, így az utolsó viadalra 12 pontos előnye lett az argentin pilótának Magosival szemben.

A széria utolsó állomása újra Bahia Blanca volt, ahol Magosi ismét bizonyított, ugyanis megnyerte a derbit. A siker azt eredményezte, hogy a magyar vaspapucsos szépen és ezüstéremmel búcsúzott az argentin bajnokságtól, mivel Sanchez második lett, így megszerezte a bajnoki címet. Nem árt feleleveníteni, hogy Magosi egy viadalon nem tudott elindulni, ennek fényében még szebben csillog a bajnoki ezüstérem a nyakában.

HBN


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Sport
Három évre szerződött a győri női kézilabdacsapathoz Martin
Pannonhalma, 2012. május 24. csütörtök (MTI) - Három évre szóló szerződést kötött a magyar bajnok és [...] tovább »
Indulhat az NB II-ben a Vasas
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó [...] tovább »
Pars bombaformában, 82,28 méterrel nyert Ostravában
Budapest/Ostrava, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Pars Krisztián kirobbanó formában mutatkozott be [...] tovább »
Annapurna expedíció – Emlékezés Horváth Tiborra
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Főhajtással és néma felállással emlékeztek meg társai [...] tovább »
Meggyanúsított ex-diósgyőriek: G. Tamás és K. Norbert
Bundabotrány: harminckilencre nőtt a gyanúsítottként kihallgatott futballisták száma. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés