Nyíregyháza hírei

2013.10.15. 17:08

Ami hat: három az egyben

Nyíregyháza - Az MSZOSZ elnöke kedden Nyíregyházán megerősítette: decemberben új szervezet alakul.

Nyíregyháza - Az MSZOSZ elnöke kedden Nyíregyházán megerősítette: decemberben új szervezet alakul.

Egy-kettőre összefogott a három konföderáció, és az előkészületek után hamarosan ötről a hatra juthatnak, vagyis december elején alakuló kongresszust tarthat az új szakszervezeti formáció, amely közel negyedmillió tagot tömörít. Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke kedden délelőtt még Debrecenben tartott tájékoztatót, délután pedig már Nyíregyházán találkozott a megyei titkárokkal, és a fórum szünetében készségesen nyilatkozott.

– Komoly szervezeti változások előtt állunk, hiszen az egyesülés jelen formája nem csak Magyarországon, hanem a térségben is példa nélküli, és a nemzetközi szakszervezetek is érdeklődve szemlélődnek. Az év elején döntöttünk a fúzióról, amit május elsején jelentettünk be, és ha megalakulunk, 63 tagszervezetet és körülbelül 250 ezer tagot tömörítünk majd. Terveink szerint december elején alakul meg az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) által létrehozott egységes szakszervezeti konföderáció – közölte Pataky Péter, akit 2006-ban választottak az MSZOSZ elnökének.

– Azért hozzuk létre az új minőségű szövetséget, mert a jelenlegi szakszervezeti struktúra nem eléggé hatékony, az egyesüléssel jobbam tudjuk megfelelően érvényesíteni a munkavállalói érdekeket. Valamennyi érdekképviselet megőrzi sajátosságait. A konföderációnak összesen négy választott vezetője lesz: az elnök mellett két elnökhelyettes, és a gazdasági ellenőrző bizottság elnöke, akiket a december elején tartandó alakuló kongresszus választ meg. A három szövetség vagyona egyesül az új szervezetben.

Pataky Péter elmondta, hogy az új konföderáció tömöríti a versenyszférában, a közszektorban és a közszolgáltatásban dolgozókat, és a belső szolidaritásra építenek.

– Ez az erőforrások ésszerű koncentrációja lesz. A finisben vagyunk, ha úgy tetszik, az utolsó simításokat végezzük a megalakulás előtt. Jövő év elején jogilag is felállhat az új szervezet. Eddig nem jött negatív jelzés, érdeklődő, csendes figyelem tapasztalható a munkáltatói oldalról, és a szakszervezeti partnerek is várakozó állásponton vannak.

Kedden kezdődött az a belső, internetes szavazás, mely révén október 25-i határidővel eldől, hogy mi lesz a konföderáció neve.

– Nem publikus a négy névváltozat, az viszont elárulható, hogy a szövetség és a szakszervezet szavaknak kötelező benne lenniük. A kollégák döntenek az elnevezésről, emiatt nem akartunk népszavazást kiíratni – mosolyodott el a szakszervezeti vezető.

KM–LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!