2012.02.7 15:26; Frissítve: 2012.02.7 15:26


Magyar diákok a YouTube Űrlaboratórium döntősei között

Magyar diákok a YouTube Űrlaboratórium döntősei között
Budapest, 2012. február 7., kedd (MTI) – Kihirdették a YouTube Space Lab (Űrlaboratórium) projekt 60 döntőbe került versenyzőjének nevét, köztük három magyar fiatalét, akik olyan tudományos kísérleteket terveztek, melyeket az űrben is végre lehet hajtani – tájékoztatta a programot támogató Lenovo számítástechnikai vállalat az MTI-t.

 

A YouTube az amerikai űrkutatási hivatallal, a NASA-val és több más partnerével októberben jelentette be a YouTube Űrlaboratórium létrehozását. Ebben 14 és 18 év közötti diákok tervezhetnek kísérleteket, amelyek közül a legjobbakat végre is hajtják az űrben. A két nyertes pályázatban javasolt kísérleteket a Nemzetközi Űrállomáson 386 kilométeres magasságban végzik el úgy, hogy azokról a videomegosztó portál élő közvetítést ad.

A verseny döntőseinek nem csak videót kellett készíteniük a tervezett kísérletükről, hanem egy, a kísérletet demonstráló animációt is. A 14-18 éves ifjú kutatók nyolcvannál több országból több ezer pályázatot küldtek be. A jelentkezések 40 százaléka Indiából érkezett, 15 százaléka az Egyesült Államokból, ezt követi az Egyesült Királyság, Oroszország, Izrael, Kanada, Spanyolország, Olaszország, Lengyelország és Japán.

A döntőbe jutott hatvan jelentkezőből 10 az Egyesült Államokból pályázott, Indiából pedig 9 diák jutott tovább. Magyarországról 3 diák – Egri Péter és Galgóczi Gábor csapatként, valamint Debreceni Ádám – került a döntősök közé. A bírálók között olyan nagy nevek is vannak, mint Stephen Hawking asztrofizikus, valamint a NASA szakemberei, egykori és jelenlegi űrhajósok az amerikai, európai és a japán űrügynökségektől, és egy héten keresztül a YouTube közössége is lehetőséget kapott arra, hogy véleményt mondjon a pályázatokról. A továbbiakban a YouTube felhasználók és a zsűri együttesen választja ki a 6 regionális győztest. Ők elutazhatnak Washingtonba, ahol márciusban hirdetik ki a két korosztály (14-16 évesek és 17-18 évesek) végső nyertesét.

A verseny célja, hogy a diákokat közelebb vigye a természettudományokhoz, a mérnöki munkához és a matematikához, valamint segítse kreativitásuk és analitikai készségük kibontakozását.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Multimédia
Nielsen: az európai átlagnál kevesebb magyar használja a különböző mobil funkciókat
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az európai átlagnál kevesebben használják Magyarországon a [...] tovább »
Így hangzik a Daft Punk a Google Doodleban
Mindenki kipróbálta tegnap a Google interaktív szintetizátorát. A többség csak lenyomott 1-2 billentyűt, de egy [...] tovább »
Jönnek a gépeléssel tölthető laptopok
Bármennyire sokat bír az aksi, egyszer úgyis lemerül. És általában a legrosszabb pillanatban, amikor közelben [...] tovább »
Elképesztő optikai illúzió sztárokkal
Mindenki imádja, amikor az érzékszervünk átver bennünket és hamis dolgokat látunk. Ez is pontosan egy ilyen [...] tovább »
Speciális SIM-kártyával védhetik meg gyermekeiket a telefonos zaklatástól a szülők
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Távoli számítógépről irányítható SIM-kártya segítségével védhetik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés