Magyar Kupa – Nyitott kaput döngetnek

Akt.:
Kántor Ferenc (középen) és a Bakta a gyulai csapatot is megállítaná a kupasorozatban
Kántor Ferenc (középen) és a Bakta a gyulai csapatot is megállítaná a kupasorozatban - © Fotó: Pusztai Sándor
Újabb kupabravúrban bízva: a Baktalórántháza ezúttal a Gyulát búcsúztathatja.


Az NB II-es Cigánd kiejtése után újabb domborítása szövetkezett a Baktalórántháza. A Magyar Kupa országos főtábla második fordulójának szerdai összecsapásán a megyei első osztályú futballcsapat az enbé hármas Gyulát fogadja – naná, hogy apait-anyait beleadva. A vendégek régi ismerős, a Nyíregyháza korábbi sikeredzője, Őze Tibor irányításával lépnek színre a szabolcsi katlanban. Ami a szigorúan vett tényeket illeti: a látogatók pillanatnyilag a tizennegyedik helyen állomásoznak a Közép csoport tabelláján, és éppenséggel nem ontják a gólokat. Tizenkét mérkőzésen hat gólt szereztek, miközben az első kupakörben az ugyancsak NB III-as Tiszaújvárost búcsúztatták – tizenegyespárbajban.

– Próbáltunk felkészülni a Gyulából: vettük a fáradságot, megnéztük a Pénzügyőr elleni hazai mérkőzését – jelezte a szakmai munka mellett „kémtevékenységet” is folytató Illés László, a Bakta játékos-edzője. – Véleményem szerint jó erőben lévő, fegyelmezett, kulturált futballt játszó csapattal találjuk magunkat szembe. Az esélyek megoszlanak, de nagy lehetőség kapujában állunk, nyitva az út, és ezt szeretnék kihasználni.

KM-KT








hirdetés