Magyar sikerek a szumó Európa-bajnokságon

Krotoszyn – A magyar versenyzők összesen három arany-, öt ezüst- és kilenc bronzérmet nyertek a lengyelországi Krotoszynban rendezett szumó Európa-bajnokságon.

A nem olimpiai sportágak sajtószolgálatának közleménye szerint a felnőttek között a férfiaknál a 115 kilogrammos súlycsoportban Robotka László és Pap Arnold is hetedikként zárt, a magyar csapat pedig ötödik lett. A nőknél a +95 kilósok között Makai Erika a hetedik helyen végzett, az abszolút kategóriában Sárkány Vivien, illetve a csapatversenyben a magyar együttes egyaránt ötödik lett.

A kontinensviadalon a felnőttek mellett a 23, 21 és 18 éven aluli korosztályokban avattak győzteseket. A magyar szumósok közül Sárkány Vivien szerepelt a legeredményesebben, aki két korcsoportban (U23, U21) négy egyéni érmet (1 arany, 2 ezüst, 1 bronz) szerzett.

Az Európa-bajnokság kvalifikációs verseny volt a nem olimpiai sportágak legnagyobb multisport eseményére, a 2017-es világjátékokra. Krotoszynban a felnőtteknél az első nyolc helyezett szerezhetett pontokat.

– MTI –








hirdetés