2012.06.9 12:44; Frissítve: 2012.06.9 12:44


Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválja

Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválja Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválja
Kisvárda – Tizennyolc színtársulat, mintegy negyven előadását, több helyszínen és egész napos program- összeállítással láthatja a közönség Kisvárdán.

alt hiba beküldése

A romániai, ukrajnai, szerbiai és szlovákiai színházak műsorából az idén Bicskei István (Bütyök) válogatta a bemutatandó produkciókat. Vígjáték, musical és dráma, gyerekprogramok, kiállítások és zenés műsorok, koncertek, utcaszínház, népművészeti vásár és gasztronómiai bemutató színesíti a város és környéke életét 10 napon keresztül.

Szakmai programok

A fesztivál egyik legfontosabb eleme a szakmai programok megrendezése. Ennek központi része, hogy a Szakmai Klub keretein belül a klub vezetője a színházak szakembereivel, művészeivel megbeszélik, megvitatják az előző nap látott előadások tartalmi, formai, szakmai részeit. Az idei évben a szakmai beszélgetések délután zajlanak, tekintettel az éjszakába nyúló előadásokra. Mivel ez egy igen komoly és szaktudást igénylő program, ezért olyan szakembert kell a vezetői posztra évről – évre kijelölni, aki mind szakmailag, mind elfogultság nélkül, egyszóval profi módon tudja a szakmai munkát összefogni. Mind az alkotók, a közreműködők mind az érdeklődők egyaránt szívesen látogatják ezeket a beszélgetéseket. Közkedvelt programja ez a fesztiválnak.

Június 24–én 11 órától „Merre halad(jon) a színház” címmel kerül sor arra a szakmai fórumra, amelyen neves rendezők, színházigazgatók, dramaturgok vitatják meg ezt a kérdést: Milyen úton kellene haladnia a színháznak, hogy a kommersz programokon kívül szellemi értékeket mutasson a nézőnek, hogy egy stabil értékeken alapuló jövőképet alkothasson magának. Lesz egy workshop is a fesztiválon a határon túli főiskolások részére Bicskei Zsuzsa színművész vezetésével, aki színésztréninget, bemelegítést, színpadi jelenlétet gyakorol majd a fiatalokkal, valamint bevezeti őket a japán butoh tánc rejtelmeibe. A fesztivál ideje alatt ismét megjelenik az immár negyedik éve megfiatalított külsővel rendelkező Kisvárdai Lapok, mely az aktuális tartalmak megjelentetésére is alkalmas lesz: a napi események, interjúk, a színházak háza tájának hírei mellett áttekintéseket is fog tartalmazni, s egyéb érdekességekről is hírt ad.

Fakörhinta és népi játékpark

A legkisebbek számára olyan társulatok produkcióit hívták meg, akik a korábbi években már sikert arattak a gyerekek körében és a visszajelzések alapján újra szívesen látnák őket. Így került a programba a nagyváradi Lilliput Társulat Mátyás király és a kolozsvári bíró című bábelőadása, a szatmárnémeti Marco Alapítvány Csillagszél című játékos, interaktív gyerekkoncertje, a felvidéki Écsi Gyöngyi Az élet és a halál vize című zenés bábos–meseelőadása. A gyerekprogramhoz kapcsolódva szombaton és vasárnap délelőttönként arcfestés is lesz a kicsiknek, valamint a fesztivál első hétvégéjén a gólyalábas műsor, bohócműsor, népi fakörhinta és népi játékpark, és kézműves program várja majd a szórakozni vágyó gyerekeket. A Flórián téren ismét lesz Fesztiválfalu: népművészeti és kézműves kirakodóvásár és a már hagyományos „Régi ízek szabadtűzön” gasztronómiai bemutató, ahol népies jellegű ételeket (és italokat) lehet majd kóstolni.

Kiállítások, könyvbemutató, koncertek

Kiss Manyi, a XX. század legendás színészegyénisége az idén lenne 100 éves. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kiállítási anyagot gyűjtött össze ebből az alkalomból, mely a színésznő művészetének teljes spektrumát bemutatja. A rendkívül érdekes tárlat anyagát az OSZMI bocsájtotta Kisvárda rendelkezésére, így fesztivál ideje alatt láthatóak lesznek a Művészetek Háza kiállító helyiségeiben többek között a művésznő pótolhatatlan családi okiratai, korábban ismeretlen születési és házasságlevelek, Károlyi István gróffal való levelezésének egyes darabjai, Kiss Manyi horoszkópja és természetesen színpadi jelmezei is. A „Napról Napra” című fotókiállításon a fesztivál eseményeinek legjobb pillanatai lesznek megtekinthetőek. Június 26-án (szerda) 16.30 órától Székely Szabó Zoltán mutatja be Egy nemzedék három felvonásban (Erdélyi magyar színészek tegnapelőtt, tegnap és ma) című könyvét. Második alkalommal kerül sor a Kisvárdai Rockmaraton című koncertsorozatra, június 23-24-én 20 órától a Flórián téren lépnek fel a Dirty Village, a Henimetal, a Keleti Front, a Bad Rock Company, a Snapsz és a Szemafor együttesek.

A Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiváljának programja

Június 22. péntek

11 óra, Művészetek Háza, Kamaraterem
Kocsis István: A TÉR – monodráma (70’)
Rendező-dramaturg: Török Viola
Sebestyén Aba (marosvásárhelyi Yorick Stúdió) műsora.

17 óra, Művészetek Háza, színházterem
Bian Friel: PHILADELPHIA, NINCS MÁS ÚT! (2 óra 40’)
Rendező: Léner András
A kassai Thália Színház előadása.

20.30 óra, Várszínpad
Ünnepélyes megnyitó
Szigligeti Ede: LILIOMFI (3 óra)
Rendező: Keresztes Attila
A nagyváradi Szigligeti Színház előadása.

24 óra, Rákóczi-stúdió
MINT A FAGYÖNGY (1 óra 30’)
Rendező: Gemza Péter
A sepsiszentgyörgyi M Stúdió előadása.

Június 23. (szombat)

10.00 és 11.30 óra, Művészetek Háza, Kamaraterem
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A KOLOZSVÁRI BÍRÓ – bábjáték
A nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának előadása.

17 óra, Művészetek Háza, színházterem
Székely Csaba: BÁNYAVIRÁG – színmű (2 óra 5’)
Rendező: Sebestyén Aba
A marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása.

20.30 óra, Várszínpad
Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ – operett (3 óra 20′)
Rendező: Tasnádi Csaba
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása.

24 óra, Rákóczi-stúdió
Tolnay Szabolcs:ÉLJEN A SZERELEM! (1 óra 35′)
Rendező: Tolnay Szabolcs
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása.

Június 24. (vasárnap)

10.00 és 11.30 óra, Művészetek Háza, Kamaraterem
A HÁROM KISMALAC ÉS A FARKAS – bábelőadás
A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának műsora.

17 óra, Művészetek Háza, színházterem
Németh Ákos: DEVIANCIA (3 óra)
Rendező: Németh Ákos
A temesvári Csiky Gergely Színház előadása.

20.30 óra, Várszínpad
Peter Handke:
AZ ÓRA, AMIKOR SEMMIT SEM TUDTUNK EGYMÁSRÓL (1 óra 10’)
Rendező: Bozsik Yvette
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és az Udvarhely Táncműhely előadása.

24 óra, Rákóczi-stúdió
DOGS AND DRUGS (1 óra 40′)
Rendező: Urbán András
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása.

Június 25. (hétfő)

11 óra, Művészetek Háza, Kamaraterem
Marsha Norman: JÓCCAKÁT, MAMA! (1 óra 20′)
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása.

17 óra, Művészetek Háza, színházterem
Füst Milán: BOLDOGTALANOK (2 óra 20’)
Rendező: Radu Afrim
A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása.

20.30 óra, Várszínpad
Shakespeare:
A MAKRANCOS HÖLGY AVAGY A HÁRPIA MEGZABOLÁZÁSA
-komédia (2 óra 40’)
Rendező: Sorin Militaru
A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása.

24 óra, Rákóczi-stúdió
Heiner Müller: KVARTETT
Rendező: Balog József
Az Aradi Kamaraszínház és a MASZK Egyesület közös produkciója.

Június 26. (kedd)

17 óra, Művészetek Háza, színházterem
Molnár Ferenc: ÜVEGCIPŐ (2 óra 30’)
Rendező:Árkosi Árpád
A beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása.

20.30 óra, Várszínpad
EZEREGYÉV (2 óra)
Az ExperiDance Produkció előadása.

24 óra, Rákóczi-stúdió
Pintér Béla – Darvas Benedek:PARASZTOPERA (75′)
Rendező: Porogi Dorka
A marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Stúdió Színházának előadása.

Június 27. (szerda)

17 óra, Művészetek Háza, színházterem
FANNY ÉS ALEXANDER (Ingmar Bergman)
Átdolgozta: Gyarmati Kata (90’)
Rendező: Vidovszky György m.v.
Az Újvidéki Színház előadása.

19 óra, Művészetek Háza, színházterem
Fábry Sándor műsora.

20.30 óra, Várszínpad
Feydeau: AZ ÚR VADÁSZNI JÁR (2 óra 40’)
Rendező: Kolcsár József
A kézdivásárhelyi Városi Színház előadása.

24 óra, Rákóczi-stúdió
10 (40′)
A kolozsvári Babes Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Kar hallgatóinak előadása.

Június 28. (csütörtök)

18 óra, Művészetek Háza, színházterem
Katona József: BÁNK BÁN (2 óra 40’)
Rendező: Bocsárdi László
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása.

21 óra, Várszínpad
Alfred Jarry: ÜBÜ KIRÁLY (1 óra 50’)
Rendező: Alain Timar
A kolozsvári Állami Magyar Színház előadása.
(Csak 14 éven felülieknek!)

24 óra, Rákóczi-stúdió
Moliére: TARTUFFE
Az újvidéki Főiskola előadása.

Június 29. (péntek)

10.00 és 11 óra, Művészetek Háza, Kamaraterem
AZ ÉLET ÉS A HALÁL VIZE – zenés gyerekműsor
Écsi Gyöngyi előadása.

17 óra, Művészetek Háza, színházterem
Örkény István: TÓTÉK – tragikomédia (2 óra 50’)
Rendező: Victor Ioan Frunza
A csíkszeredai Csíki Játékszín előadása.

20 óra, Várszínpad
Tolcsvay Béla-Béres Melinda:AZ ÉG ÍGÉRŐ FA
– táncos daljáték (2 óra)
A Tolcsvay Trió, Téka Együttes és a Cédrus Néptáncegyüttes előadása.
Rendező-koreográfus: Varga Zoltán

24 óra, Rákóczi-stúdió
ABZU – Mélység
Bicskei Zsuzsa butoh -szólóestje

Június 30. (szombat)

11 óra, Flórián tér – szabadtér
A HALÁL ÉS A BOHÓC (75′)
Rendező: Csuja László
Az Erdélyi Vándorszínház előadása

17 óra, Művészetek Háza, színházterem
Andrási Attila: 1918 ŐSZIRÓZSÁK – ZUHANÓ REPÜLÉS (2 óra)
Rendező: Andrási Attila
A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház előadása.

20.30 óra, Várszínpad
Záróünnepség, a díjak átadása
Szergej Medvegyev: A FODRÁSZNŐ (1 óra 20′)
Rendező és látványtervező: Viktor Rizsakov
A debreceni Csokonai Színház előadása.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

A belépőjegyek ára egységesen valamennyi előadásra (kivétel a gyerekprogramok) 1.500.- Ft.
A gyerekelőadásokra szóló belépőjegy ára: 500 Ft.
A helyek elfoglalása valamennyi helyszínünkön érkezési sorrendben történik.

A rendezvény támogatói: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Kisvárda Város Önkormányzata.

A fesztivál reklámfilmjének sugárzási időpontjai
Június 2. (szombat) 06 óra 56 perc m1
3. (vas.) 06 óra 56 perc m1
4. (hétfő) 07 óra 05 perc m1 és m2
5. (kedd) 06 óra 55 perc m1 és m2
6. (szerda) 06 óra 55 perc m1 és m2
7. (csüt.) 06 óra 55 perc m1 és m2
8. (péntek) 07 óra 56 perc m1 és m2
9. (szombat) 06 óra 56 perc m1
10. (vas.) 06 óra 56 perc m1
11. (hétfő) 07 óra 56 perc m1 és m2

valamint június 11.-től 15.-ig: 19 óra 56 perc m2
16.-án és 17.-én:19 óra 58 perc m2
18.-tól 20.-ig: 19 óra 56 perc m2

A fesztivál műsorfüzete az alábbi linken megtekinthető: http://kisvarda.szinhaz.hu/

Durucz Gabi

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Fanni, a nap szépe

Fanni 18 éves miskolci diáklány. Igaz volt már fotózáson, mégis ez a medencés környezet számára újdonság volt, de nagyon élvezte a beach hangulatot.
tovább »


Login2