Magyar termékeket díjaztak Brüsszelben

Brüsszel, 2015. június 4., csütörtök (MTI) – Ünnepélyesen kiosztották Brüsszelben csütörtök este a Nemzetközi Íz és Minőség Intézet (iTQi) Kiváló Íz Díját (Superior Taste Award), amellyel idén nyolc magyar terméket is kitüntettek.


A legmagasabb, “kiemelkedő” elismerést, amely három arany csillagot jelent, a Tutti Kft. Tutti jegeskávé italpora és a Borecet Kft. 5 éves, tokaji aszúból készült ecete kapta meg. Ehhez arra van szükség, hogy a zsűri az adható maximális pontok legalább kilencven százalékát odaítélje egy terméknek.

A nyolcvan százalék feletti pontot kapó termékek a két aranycsillagot jelentő “figyelemreméltó” megnevezésre nyertek jogosultságot. Ezt a fokozatot kapta az ítészektől a Borecet Kft. gránátalmás balzsamecete, a Gyulahús Kft. által készített gyulai kolbász, a Nobilis Zrt. által nevezett étcsokoládéval borított almachips, a Pacific Ócean Kft. epres kenhető különlegessége és a Panta Aqua Vízpalackozó Zrt. két ásványvize is.

Azok a termékek, amelyek a 70 százalékos lécet viszik át, az egy arany csillaggal járó “jelentős” megjelölést kapják. Ebben a kategóriában nem volt magyar díjazott.

A díjátadón a házigazdák elmondták, hogy a gyártók által benevezett termékeket 120 szakácsból és sommelier-ből álló kóstoló zsűri veszi górcső alá, és több szempont alapján értékelik őket; így a termékek megmérettetnek az alapján, hogy milyen első benyomást tesznek az ítészekre, milyennek ítélik meg a külső megjelenést, az ízt, a textúrát. A zsűri “vakon” vizsgálja az ételt, vagyis sem annak csomagolásával nem találkozik, sem más módon nem tudja azonosítani, hogy melyik ország mely gyártójának milyen terméke van előtte, csak azonosító kóddal dolgozik.

Az iTQi Kiváló Íz Díját 11. alkalommal ítélték oda, a díjazottak az elismerést három éven át használhatják fel termékeik marketingkommunikációjában.

Christian de Bauw, az iTQi egyik vezetője elmondta, hogy a díj független elismerés, amely visszajelzésként szolgál a gyártók számára, a vállalatok minőségmenedzsmentjét is segíti, valamint hatékony eszköz lehet a vállalkozás forgalmának bővítéséhez.

Az iTQi másik vezetője, Louis Frere arról beszélt, hogy a díj a cégek belső hangulatát, morálját is javítani tudja, ami fontos a minőség fenntartásához és javításához.

Idén szerte a világból összesen több mint 1600 terméket jelöltek a díjra a gyártók, 24 százalékkal többet, mint tavaly. Negyedük nem kapott elismerést, 24 százalék kapta a legmagasabb, három csillagos kitüntetést, 41 százalék kettőt. A fennmaradó hányad pedig az egy csillaggal járó oklevelet vehette át.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés