Egészséges ivóvíz Ungvárnak, Munkácsnak

Akt.:
Egészséges ivóvíz Ungvárnak, Munkácsnak
© Magyar-ukrán egyeztetések | Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében Nyíregyháza segíti az ungvári és munkácsi vízközmű korszerűsítését.

Csütörtökön a városházán rendeztek nemzetközi konferenciát „A környezetvédelem fejlesztése Munkács és Ungvár városok környezetszennyező vízközmű helyzetének (ivóvíz és szennyvíz) felmérésével, továbbá e meglévő rendszerek fejlesztési programjának kidolgozásával” című EU-s projekttel kapcsolatban.

A konferenciát megelőző sajtótájékoztatón dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza (mint a partnerségi megállapodás vezető partnere) polgármestere elmondta, hogy a szakmai hátteret a Nyírségvíz Zrt. biztosítja. A két kárpátaljai nagyvárossal a testvérvárosi kapcsolat révén gyakran találkoznak, s két éve vetődött fel először – amikor a vendégek ellátogattak a Nyírségvíz Zrt. telepére is – , hogy lépni kell Ungvár és Munkács ivóvíz- és szennyvízhálózata ügyében, hiszen jelenlegi állapotukban jelentősen terhelik a környezetet. Ez pedig számunka nem mellékes, hiszen a környezetszennyezés nem ismer országhatárokat, s Ukrajnából átjut Magyarországra. 2012-ben benyújtották a pályázatot, mely a meglévő ivóvíz- és szennyvízhálózat komplex felmérésére és megvalósíthatóság tanulmány készítésére szól. A sikeres pályázat a három városnak összesen 260 190 eurót biztosít a munka elvégzésére. A projekt 2013. október 18-án indult és 2014. december 17-éig tart.

Viktor Pogorelov Ungvár polgármestere elmondta, hogy nagy öröm számukra, hogy a jó szomszéd segít e probléma megoldásában. Ungváron mintegy 200 kilométer hosszú az ivóvízhálózat, melynek jelentős része 50 évvel ezelőtt épült. Nuszer Ernő, Munkács alpolgármestere kifejezte reményét, hogy majd a kivitelezésre is megtalálják a pályázati lehetőséget az EU 2014-2020-as költségvetésében.








hirdetés