Magyar-ukrán határhelyzet: Kormányfői beavatkozást kérnek a kárpátaljaiak

Záhonyi határátkelőhely
Záhonyi határátkelőhely
Záhony – Nyílt levélben tiltakozott a magyar miniszterelnöknél az ukrán– magyar határátkelőkön kialakult tarthatatlan helyzet miatt az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Ungvári Városi Szervezete.

A szervezet arra emlékeztet, hogy Záhony–Csap nemzetközi határátkelő Magyarország és Ukrajna legnagyobb személy- és áruforgalmat lebonyolító állomása. Ugyanakkor sajnálattal kell tapasztalni, hogy az áteresztőképessége számos kívánnivalót hagy maga után.

Az utóbbi hetekben számos gazdasági, önkormányzati, oktatási, kulturális, egyházi és egyéb szférában tevékenykedő, az emberi kapcsolatok ápolásában érdekelt ungvári lakos fordult panasszal az UMDSZ városi szervezetéhez, jelezve, hogy csak több órás, indokolatlan várakoztatást követően léphettek Magyarország területére.

Indokolatlanul megnőtt várakozási idő

A 3–4 órás várakozási idő a közelgő nyári csúcsszezon miatt feltehetően csak még tovább fog növekedni. A szövetség ungvári elnöksége szerint a hivatalos ügyben eljárók nem igazán értik, mi akadályozza a zavartalan ki- és beléptetést. Ezért javasolja, hogy a magyar hatóságok zöldfolyosós belépési lehetőséget biztosítsanak az ilyen okból utazók számára.

A 2012. március 1-jétől életbe lépett szabályozástól – melynek értelmében heti egy alkalommal vámmentesen léphetik át az autósok teli üzemanyagtartállyal a határt – sokan a forgalom csökkenését remélték. Az utasok száma jelentősen vissza is esett, a várakozási idő azonban indokolatlanul megnőtt.

A határátkelőket a szankciók ellenére is az üzemanyag– és a megélhetési turizmus uralja, s éppen a turisták és a rokonlátogatásra érkezők száma esett vissza. Az országhatár „átjárhatatlansága” miatt visszafejlődőben vannak a hagyományőrző együttesek, nyári iskolai táborozások csereakciói, a testvériskolai és a testvér-települési kapcsolatrendszer. Ennek egyik oka a schengeni vízumok beszerzésében tapasztalt nehézségekben keresendő, amelyre csak félmegoldást jelent a vízumok érvényességi idejének 3 évre való emelése.

Nyílt levél Orbán Viktornak

A határátkelőkön uralkodó állapotok árnyékot vethetnek a Határtalanul program megvalósítására is, sőt érzékenyen érinthetik a 2012. évi labdarúgó Európa-bajnokságra érkező nagyszámú közönséget.

Az UMDSZ ungvári elnöksége nyílt levelében Orbán Viktor miniszterelnök közbenjárását kérte a helyzet megoldása érdekében. A kárpátaljai magyarok ugyanis nem szeretnék, ha az egykori szovjet politikai vasfüggönyt a schengeni adminisztrációs-gazdasági vasfüggöny váltaná fel – írja a Kárpáti Igaz Szó.

– Palkó István –








hirdetés