Majdnem bejutott… Pestises volt a záhonyi határon elkobzott sertéshús

Majdnem bejutott… Pestises volt a záhonyi határon elkobzott sertéshús
© Forrás: tenyek.hu
Záhony – Az emberi felelőtlenség révén igen hamar, igen nagy távolságokra eljuthat a vírus.

Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Ukrajnából származó, a záhonyi határállomáson elkobzott sertéshúsmintában. A súlyos gazdasági kárral járó betegség terjedésében jelentős szerepe van az emberi felelőtlenségnek, mivel a fertőzött állatok húsának illegális szállításával rövid idő alatt nagy távolságokra eljuthat a vírus. A Nébih újfent felhívja a figyelmet arra, hogy Ukrajnából tilos húst és húskészítményt behozni, a sertéstartó telepeken pedig be kell tartani a járványvédelmi intézkedéseket, különösen az élelmiszer-hulladék (moslék) etetésére vonatkozó tilalmat.

Hónapokig fertőző

Az afrikai sertéspestis vírusa igen ellenálló, húsban, nem hőkezelt húskészítményben hónapokig, fagyasztott húsban akár évekig fertőzőképes. Emiatt a fertőzött állatokból nyert és illegálisan Magyarországra behozott termékek jelentős kockázatot jelentenek, az egész magyar sertéságazatra nézve végzetes következményei lehetnek. És bár éppen ezért Ukrajnából (mint minden EU-n kívüli országból) húst és húskészítményt behozni még személyes fogyasztásra is tilos, a hatóságok mégis rendszeresen találnak ilyen termékeket a poggyászellenőrzés során. A magyar vámosok az idén eddig 7 tonnát meghaladó mennyiségű ilyen élelmiszert koboztak el az utasok személyes poggyászából. Értesüléseink szerint az elkobzott tételekből vett mintákat rendre megvizsgálja a Nébih, s most egy ilyen sertéshúskészítményben bukkantak a szakemberek az ASP vírusára.

Jogszabály tiltja

Mint arra dr. Vajda Lajos, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal főosztályvezető-helyettese, megyei főállatorvos lapunk hasábjain is már több ízben felhívta a lakosság figyelmét, a vaddisznók és a házi sertések a fertőzött állatokból származó élelmiszer-hulladékokkal is fertőződhetnek, éppen ezért a moslék etetését jogszabály tiltja. A tilalom betartása és minden érintett együttműködése a sertésállományok védelmének, az ASP megelőzésének egyik legfontosabb eleme. Az, hogy sikerül-e megakadályozni a betegség behurcolását Magyarországra, legalább annyira függ a fogyasztók jogszabálykövető magatartásától, mint az állattartókétól.

KM-GB


Forrás: tenyek.hu
Záhony - Magyarországon a sertéspestis! A kórokozót egy Ukrajnából származó, a záhonyi határállomáson elkobzott illegális sertéshús-szállítmányban mutatták ki. A szakemberek elmondták: a betegség terjedését leginkább azok segítik, akik nem tartják be a hazánkban érvényes szigorú szabályokat. Az af...








hirdetés