Májusig is elhúzódhat az árral érkezett hulladék összeszedése

Vízminőségi, közegészségügyi, mezőgazdasági, valamint turisztikai szempontból is fontos a hulladék eltávolítása
Vízminőségi, közegészségügyi, mezőgazdasági, valamint turisztikai szempontból is fontos a hulladék eltávolítása - © Fotó: fishingtime.hu
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Közepesen és erősen szennyezett részeket is találtak megyénkben a vízügyi szakemberek.


– A vízügyi szakemberek átfogó felmérést készítettek a tiszai jeges árvíz után a hullámtéren maradt vegyes hulladékról. A felmérés szerint a Szamoson, a Felső-Tiszán egészen To­kajig közepesen szennyezett a hullámtér, Tokaj térségében Tiszalökig, illetve a Bodrog torkolati szakaszán pedig erősen szennyezett. A folyó környéke Tiszalöktől Tiszafüredig közepesen, a Tisza-tó teljes hullámtere ugyanakkor erősen szennyezett. A probléma mértéke a Kisköre alatti szakaszon, az országhatárig kisebb – tájékoztatta lapunkat Siklós Gabriella. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője kifejtette: – A jeges ár miatt a hagyományos árvízi hulladék mellett – amely döntően PET-palackokból és kommunális hulladékból áll – egyéb idegen anyagok is visszamaradtak a folyó hullámterében. Ezek eltávolítása nemcsak a víz minőségének megóvása miatt fontos, hanem közegészségügyi, mezőgazdasági és turisztikai szempontok miatt is szükséges.

Az elsődleges felmérések szerint a Tisza hullámterében mintegy 2450 köbméter hulladékot hagyott a jeges ár, ennek összeszedését az érintett öt vízügyi igazgatóság III. fokú vízminőségi fokozat keretében, közfoglalkoztatottak bevonásával kedden kezdte meg.

Hátráltató tényezők

– Vannak területek, amelyeken a hulladék koncentráltan jelenik meg – ilyen például a Kiskörei Vízlépcső térsége –, azonban ezek sok esetben nehezen megközelíthetőek, vagy a hulladék nagy területen szétszórva található, így a gyűjtés hosszabb időt igényel majd. Ezen tényezők következtében számolni kell azzal, hogy a jeges árvízzel érkezett hulladék eltávolítása akár májusig is elhúzódhat – tette hozzá végezetül Siklós Gabriella.

KM








hirdetés