2012.02.8 17:46; Frissítve: 2012.02.8 17:46


Malév – A pilótáknak gyorsan el kell helyezkedniük, mert lejár az engedélyük

Budapest, 2012. február 8., szerda (MTI) – Gyorsan el kellene helyezkedniük a Malév pilótáinak, mert 90 napi repülési szünet után próbarepülést kell végezniük, hat hónap után pedig lejár az engedélyük – mondta el Óvári Tamás, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének (Hunalpa) elnöke az MTI kérdésére szerdán.

Kedden a Wizz Air és a Ryanair is tájékoztatót tartott a Malév-pilóták számára. Jelentkezési lapokat osztottak ki, és ennek alapján hívják majd be a pilótákat a felvételi beszélgetésre – közölte.

Óvári Tamás kifejtette, hogy a Ryanairnél magasabbak lennének a bérek, mint a Malévnál voltak, de mindenről – többek között a ruházatról is – a pilótáknak kell gondoskodniuk. “A Malév védőháló volt” – fűzte hozzá. A Wizz Air a Malévhoz hasonló béreket kínál. Aki a Wizz Air-hez szeretne menni, annak – az Airbus 320-as repülőgépre – mintegy 30 ezer eurós költséggel átképzést is kellene vállalnia.

A szakszervezeti vezető keserűen jegyezte meg, hogy Európában most már Magyarország az egyetlen, amelynek nincs légitársasága.

Óvári Tamás szólt arról is, hogy a 200 volt Malév pilóta közül mintegy 80 tud elhelyezkedni, részben azért, mert a piac ennyit tud felszívni és az 55 éven felülieknek már kicsi az elhelyezkedési esélye. Ugyanakkor a kapitányokat keresik, az első tiszteket nem. A kapitányok a legképzettebbek és legalább 10 év gyakorlatuk van.

 

MTI


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Háromszáz forint körül ingadozik az euró este
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró ismét átlépte az ellenállási pontnak számító 300 [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Paczolay: ezekben a hetekben dolgozza ki az Ab a panaszok szűrőrendszerét
Balatonalmádi, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Ezekben a hetekben dolgozza ki az Alkotmánybíróság (Ab) az [...] tovább »
Idén tovább növekszik a területalapú támogatások összege
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) arra törekszik, hogy a Közös [...] tovább »
Katolikus családegyesület: a megfogant emberi lény élete sérthetetlen
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A keresztény tanítás soha nem hagyott kétséget afelől, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés