2012.02.8 17:47; Frissítve: 2012.02.8 17:47


Malév – Veres János visszautasítja a Budapest Airport kapcsán őt ért vádakat

Budapest, 2012. február 8., szerda (MTI) – Veres János közlése szerint amíg ő volt a pénzügyi tárca vezetője, a Malév nem ment csődbe, a cég működőképességét, ha nehezen is, de az Európai Unió elvárásaival összhangban, sokféle intézkedéssel fenntartották.

A Gyurcsány-kormány volt pénzügyminisztere ezt azzal kapcsolatban nyilatkozta az MTI-nek, hogy az elszámoltatási kormánybiztos szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: szerinte elképzelhetetlen az, hogy Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon volt kormányfők, illetve Veres János ex-pénzügyminiszter ne tudott volna arról, hogy a Budapest Airporttal kapcsolatos szerződések alapján közel 1.000 milliárd forint terheli az államot, ha a Malév csődbe megy.

“Általam nem ismert szerződéses részletre hivatkozik Budai Gyula, szövegkörnyezetből kiragadva. Ez is azt igazolja, hogy szerződés van, és nincs titkos záradék” – mondta Veres János. “Azt tartom elképzelhetetlennek, hogy hogyan lehet ilyen felelőtlen egy kormány; ha ezt a kabinet tudta, amit most Budai Gyula nyilatkozik, akkor mégis miért vitték csődbe a Malévet” – tette hozzá.

Veres János szavai szerint Budai Gyuláék a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodás mintapéldáját mutatták be azzal, hogy “csődbe vitték a magyar nemzeti légitársaságot”, miközben tudták, hogy mekkora teher fogja az államot sújtani a Budapest Airport-szerződés kapcsán. A volt pénzügyminiszter úgy fogalmazott: Budai Gyula ezzel a nyilatkozatával éppen a külföldi befektetők érdekeit szolgálja, hiszen ezzel a német tulajdonost, a Hochtiefet felszólítja arra: “ekkora összegért menjen a pénztárhoz”.

 

MTI


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Háromszáz forint körül ingadozik az euró este
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró ismét átlépte az ellenállási pontnak számító 300 [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Paczolay: ezekben a hetekben dolgozza ki az Ab a panaszok szűrőrendszerét
Balatonalmádi, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Ezekben a hetekben dolgozza ki az Alkotmánybíróság (Ab) az [...] tovább »
Idén tovább növekszik a területalapú támogatások összege
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) arra törekszik, hogy a Közös [...] tovább »
Katolikus családegyesület: a megfogant emberi lény élete sérthetetlen
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A keresztény tanítás soha nem hagyott kétséget afelől, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés