Mándok-Nyírvasvári Labdarúgás. A hó és a viharos szél írta a forgatókönyvet, így csonka fordulót rendeztek a hét végén a Football Factor 3. Stadion Diner Étterem Kupa műfüves felkészülési torna negyedik körén. A tervezett mérkőzések több mint felét így is sikerült lejátszani.
Szombaton hajnaltól dolgoztak azért, hogy a pálya alkalmas legyen a játékra. Így is maradtak el mérkőzések, hiszen voltak olyan csapatok, akik nem tudtak útnak indulni, vagy nem voltak elegen.
Le a kalappal a játékosok előtt, akik szombaton a viharos szélben és hóesésben pályára léptek. Délelőtt a Nyíregyháza Spartacus alakuló csapata nyírsulis fiatalokkal kiegészítve a Nagyecsed ellen lépett pályára.
– Mi még nyerünk a Szpari ellen, de ezt követően remélem, csak győzni fognak – mondta a meccs előtt Feczkó Tamás, a szatmáriak mestere.
Így is lett, remélhetőleg a folytatást is jól jósolta az ecse- di tréner. A Baktalórántháza–Somesul találkozó szikrázó küzdelme három kiállítással és döntetlennel ért véget. A záró meccsen a Nagykálló villanyfényben villant a Volán-Sényő ellen.
Vasárnap már valamivel kellemesebb, ám az ideálistól igen távoli idő fogadta a résztvevőket. A foghíjas forgatókönyv derbije, a Kisvárda és a Nyírbátor sportszerű csoportrangadója döntetlenül ért véget. A Tiszalök távolmaradása miatt a kálmánháziak egymás ellen játszottak. A vasárnapot a Kemecse zárta a Napkor ellen, mégpedig biztos győzelemmel. KM-ML
Eredmények
A-csoport
Gól: Katona, Marcsek.
Gól: Simtchacha 2, Fekete Á., Miskolczi
A Nyírgyulaj nem tudott kiállni, így a 3 pont a madaiaké
B-csoport
Gól: Kató 2, Mándi, Tuturán, Cseh, Gurcsák, Szántó.
Gól: Bartha, illetve Madzin, Ványi.
A Mérk-Vállaj nem tudott kiállni, a 3 pont az Ibrányé
C-csoport
Gól: Matyi.
Gól: Bagin, illetve Puskás.
A tiszalökiek tudtak kiállni, a 3 pont a kálmáháziaké
D-csoport
Mátészalka–Nyírtelek elmaradt
Későbbi időpontban lejátsszák
A cigándiak nem tudtak kiállni, a 3 pont az Újdombrádé
Gól: Balázsi 2, Ruska, illetve Kiss T.
E-csoport
Tuzsér–Nyírsuli U17 elmaradt
Későbbi időpontban lejátsszák
Gól: Kozma J. 2, Marics, illetve Perczer, Berci, Vlad.
Gól: Marozsán 2, Csáki, Piskóti.
- Mán László -