Mándokon mindig meg kell feszülni a sikerért

Matyi András korábban, Nyírkarászban már belekóstolt az edzői hivatásba, jelenleg Mándokon próbál alkotni
Matyi András korábban, Nyírkarászban már belekóstolt az edzői hivatásba, jelenleg Mándokon próbál alkotni - © Fotó: Pusztai Sándor
Mándok – Matyi András bemutatkozása jól sült el: a Mándok zsinórban két győzelmet aratott.


Eddig bejött. Matyi András mándoki belépője hatásosra sikerült. A megyei első osztályú futballcsapat április elején kinevezett új edzője két győzelemmel nyitott. A hatodik helyre felkapaszkodó együttes előbb hazai pályán a Gyulaházát, majd idegenben a Kemecsét gyűrte le. Vagyis, két kiesőjelölttel szemben szállította a menetrendszerű győzelmet, ami ebben a meglepetésektől hemzsegő bajnokságban nem is olyan egyszerű feladat.

– Pozitív tapasztalatokat szereztem, nagyon jó a játékosok hozzáállása a munkához, és mindent megteszek azért, hogy az általam felvázolt taktikát betartsák – osztotta meg eddigi élményeit Matyi András, Mándok trénere. – Némiképp új szisztéma szerint próbálunk futballozni, türelemre lesz szükség, hogy mindez eredményre vezessen.

Annál is inkább, mert nagyon nehéz a szezon közben módosítani a megszokott játékrendszeren, különösen úgy, hogy persze mindenki elvárja a jó szereplést. Az is igaz, a keret kevés tagját ismertem, alig néhányukkal dolgoztunk korábban együtt. Ezzel együtt azt gondolom, hamar egy hullámhosszra kerültünk, ha ez továbbra is kemény munkával, fegyelmezett teljesítménnyel párosul, elérhetjük a vezetők által kitűzött célt. Ugyanakkor bármi előfordulhat, az előző két meccs is megmutatta, hogy nincs előre lefutott meccs, mindig meg kell megfeszülni a sikerért.

KM-KT








hirdetés