Már csak 50 nap! Risztov Éva: új országos csúcs és világelsőség

Már csak 50 nap! Risztov Éva: új országos csúcs és világelsőség
Az országos bajnokság 4. napján a világranglista élére úszott Risztov Éva 1500 gyorson, miután megjavította saját országos csúcsát – a harmadik aranyérmét szerző debreceni úszó ezzel az Eb egyik fő esélyesévé lépett elő a leghosszabb távon.

A zárónap fénypontja mellett említést érdemel Cseh László és Jakabos Zsuzsanna két-két egyéni bajnoki címe, valamint Gyurta Dániel kisebb sérülése, és Molnár Ákos olimpiai A-szintet érő úszása, továbbá az alkalmilag összeálló vegyesváltó produkciója, amely jelenleg szintén a legjobb a világon.Rossz hírrel kezdődtek a zárónapi döntők: Gyurta Dániel kisebb lovagló-izom-húzódást szenvedett a 200 mell előfutamai során, és nem akart kockáztatni, ezért a délutáni döntőt nem vállalta, mint mondta, egy úszásra azért jó a lába, és akkor inkább a csapatot segíti, hiszen a nap végén a legjobb vegyesváltó összeállt egy olimpiai kvótakísérletre.

Gyurta távollétében Molnár Ákos vágott az élre – a kiváló mellúszó az elmúlt időszakban csaknem tízszer próbálkozott az olimpiai A-szint teljesítésével, ebből hét alkalommal egy másodpercen belül volt az időhatárhoz képest, ám áttörnie egyszer sem sikerült azt. Most gyakorlatilag az egész uszoda neki szorított, és Molnár szédületes hajrával végül három tizeddel „verte“ a szintet, így ő is csatlakozhat a magyar olimpiai csapathoz.

Szép csatát hozott a férfi 200 vegyes, ahol Cseh Lászlónak a dél-afrikai Chad Le Clos meg-megújuló támadásait kellett visszavernie – sikerrel tette, és végül 2 percen belüli idővel győzött, majd később szerzett még egy bajnoki címet, 50 pillangón.

A hölgyeknél Verrasztó Evelyn biztató, bár nem egetverő eredménnyel nyerte a 200 vegyest, míg Jakabos Zsuzsanna száz pillangón remekelt, olyan eredményt ért el, amivel még önmagát is meglepte – úgy látszik, jótékony hatással volt rá kedvese, Molnár Ákos remeklése.

A csattanót aztán Risztov Éva szolgáltatta, aki a debreceni szurkolók nagy örömére megjavította az 1500 méteres gyorsúszás országos rekordját – bár magában ment a táv második felében, a közönségtől is támogatott klasszis végül öt századdal megjavította tavaly felállított csúcsát, egyszersmind a világranglista első helyére katapultálta magát.

És ugyanitt „kötött ki“ a férfi vegyesváltó is: sokatmondó volt, hogy valamennyien odatették magukat, nyitányként például Bernek Péter jobbat úszott, mint másfél órával korábban az egyéni versenyben, 100 háton; Gyurta Dániel sérülését feledve repesztett, és a sokadik számában úszó Cseh László is kiadott magából mindent pillangón – a végén Takács Krisztián már-már repült a víz felett, így a vége a világranglista idei legjobbját jelentő idő, amely kis híján (hat tized) jobb volt, mint a tíz éve fennálló országos rekord. Egyértelmű: ennek a kvartettnek óriási esélye van arra, hogy Londonban is megméresse magát.

Nyilatkozatok

Jakabos Zsuzsanna, az 50 gyors és a 100m pillangó győztese

Mivel erre a versenyre nem készültünk külön, és elég sok számban indultam, egyértelműen elégedett vagyok a teljesítményemmel. Voltak fénypontjai is, ilyen a négyszáz gyors és a száz pillangó, ezekben olyat nyújtottam, amit nem vártam magamtól. És persze az is jó, hogy végre (Molnár) Ákosnak is sikerült megúsznia a szintet, csak az utolsó öt métert láttam, mert jobban kifáraszt, ha végignézem, mintha én csinálnám végig a kétszáz mellet.

Molnár Ákos, a 200m mellúszás győztese

Hogy mit éreztem a célban? Békét a lelkemben. Először persze meggyőződtem arról, hogy tényleg megvan… Annyit hajszoltam tavaly óta, hogy szinte meg sem tudom számolni. Pszichésen iszonyú nehéz volt feldolgozni, hogy annyiszor rákészültem, de egyszer sem sikerült. Nem könnyű azt megemészteni, hogy csak rakod-rakod-rakod bele a munkát az egyik oldalon, és a másikon nem jön ki semmi. Most végre kijött, és ez nagyszerű érzés. Megmondom őszintén, nagyon nem számított, hogy Gyurta Dani végül nem úszott – én a saját dolgomra készültem, tudtam, csak azon a pályán tehetek bármit is a cél eléréséért, amelyiken úszom.

Cseh László, a 200m vegyes és az 50m pillangó győztese

Az egész bajnokságon ma éreztem magam a legjobban. A kétszáz vegyes kifejezetten tetszett, függetlenül attól, hogy gyorson nem tudtam úgy hajrázni, ahogy szerettem volna. Valahogy akartam, de még nem tudtam megindulni – ebben nyilván benne van az is, hogy elég sok számban indultam. Összességében azért ez a mai nap felért egy tizenöt kilométeres edzéssel.

Gyurta Dániel, visszalépett a 200m mellúszás döntőjétől

Többször is volt már gondom ezzel az izommal, azaz hiába esett fantasztikusan az úszás, és hiába gondolom azt, hogy délután talán még 2:10-en belül is ment volna, nem akartam kockáztatni. Ha ugyanis meg is úszom ezt az időt, de aztán annyira bedurran a lábam, hogy esetleg ki kell hagynom egy-két hetet, az sokkal nagyobb hátrány: az idén az Eb és az olimpia a legfontosabb, azaz inkább nem kockáztattam.

Risztov Éva, az 1500m gyors győztese

Nem terveztem a csúcsot, de „kénytelen voltam“ megúszni, hiszen Orendi Misi bácsi (a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatója) a délután sajtótájékoztatón beharangozta. Egyébként benne volt a pakliban, hogy sikerül, bár elsősorban a 400-ra és a 800-ra koncentráltam, hiszen itt szinte ellenfél nélkül kellett mennem. Azért örülök neki, mert egy makrociklus után sikerült ilyen jól ez az ob, ami biztató – és egyben az ellenfeleknek is üzenet.

Takács Krisztián, a 100m gyorsúszás győztese

Örülök, hogy sikerült legyőznöm a külföldi vetélytársakat. Ez a mai úszás a bizonyítéka annak, hogy tényleg ideje felvenni a százat is a repertorába: már 49.6-os eredménynél sem érzem magam annyira fáradtnak, mint amikor régebben egy 51-es száz után kóvályogtam a medencéből kijőve. Tudom, még messze vagyok az A-szinttől, de van idő bőven arra, hogy felgyorsuljak. A 48.82-es idő itt, Magyarországon tűnik olyan drámainak, hiszen bőven jobb, mint az országos csúcs – ám ha azt vesszük, hogy az ausztrál bajnokságon a hetedik is megúszta, egyértelmű: meg kell célozni, haladni kell a világgal. Remélem, az Eb-n már a közelébe tudok kerülni.

Kiss László

Kevés olyan sportág van, amelyben tizennégy A-szintes és huszonnyolc B-szintet elért versenyző van, azaz ha egy-egy számban nem lennének többen is, és mondjuk különböző országokat képviselnének, negyvenketten utazhatnának az olimpiára – ez óriási fegyvertény, a magyar úszósport erejét bizonyítja! Debrecen újfent bebizonyította, rendezésben tökéleteset tud nyújtani – és immáron az úszósportban is egyre számottevőbb, sőt, lassan bástyává válik. Ami a szakmát illeti, a külföldi edzőtáboroknak hála sikerült megúszni a hazai influenza-szezont, és a kint végzett munkát visszaigazolták az országos bajnokságon elért eredmények. Remekeltek a válogatottak, itthon is és Indianapolisban is: a lányok közül Jakabos Zsuzsanna és Risztov Éva emelhető ki, a fiúknál Cseh László, Bernek Péter, Kis Gergő teljesített kiemelkedően, de tetszett Gyurta Dániel, Molnár Ákos, Pulai Bence és Molnár Ákos is. Fontos még megemlíteni, hogy hat fiatal úszta meg az ifi Eb kiküldetési szintjét, közülük György Réka és Szilágyi Liliána kifejezetten tetszett.

A negyedik nap bajnokai

Férfiak

100m gyors: Takács Krisztián (Dunaferr) 49.65

100m hát: Bernek Péter (Kőbánya SC) 54.90

200m mell: Molnár Ákos (Jövő SC-Veolia) 2:11.41

50m pillangó: Cseh László (Kőbánya SC) 24.27

200m vegyes: Cseh László (Kőbánya SC) 1:59.22

4x100m vegyesváltó: Magyar válogatott (Bernek Péter, Gyurta Dániel, Cseh László, Takács Krisztián) 3:37.87

Nők

50m gyors: Jakabos Zsuzsanna (ANK Pécs) 25.77 – a számot a dél-afrikai Trudi Maree nyerte (25.35)

200m gyors: Mutina Ágnes (Jövő SC-Veolia) 2:00.16

1500m gyors: Risztov Éva (Debreceni Sportcentrum) 16:12.95 – új országos csúcs

200m hát: Szekeres Dorina (EuropTec-Zalavíz) 2:15.09

100m mell: Ferenczi Fanni (Kőbánya SC) 1:11.92 – a számot a szlovén Tanja Smid nyerte (1:10.71)

100m pillangó: Jakabos Zsuzsanna (ANK Pécs) 58.82

200m vegyes: Verrasztó Evelyn (Jövő SC-Veolia) 2:13.89

4x100m vegyesváltó: Jövő SC-Veolia (Verrasztó Evelyn, Sztankovics Anna, Tompa Orsolya, Mutina Ágnes) 4:13.13








hirdetés